Múzeumi műtárgyvédelem 2., 1975 (Múzeumi Restaurátor És Módszertani Központ)
Erdélyi József: Terepi kerámiarestaurálás a Gomolaván
lületre a tubusból kevés ragasztót nyomunk, a töredékeket lazán összeillesztjük, hogy mindkét felületen egyforma mennyiségű ragasztó maradjon, borszeszláng fölött a ragasztó oldószerét (etilacetát) elpárologtatjuk, majd a visszamaradt és melegen képlékeny ragasztóval bevont felületeket határozott mozdulattal összenyomjuk. Ügyelünk arra, hogy kb. egy-két percig, amig a ragasztott felület langyos és képlékeny, ne mozduljon el a ragasztás . Az ásatási rétegeket kiértékelő régész munkáját a fenti módon csoportosított kerámia jelentősen megköny- nyiti. Sokkal jobban át tudja tekinteni tipusok, előforduló diszitőelemek és anyagminőség szempontjából a leleteket. A statisztikát végző régésznek ezzel szemben nélkülözhetetlen az anyag rendszerezése, mivel ennek alapján jut a statisztikához fontos anyagokhoz, a kulturrétege- ken belül megjelenő típusokhoz. A statisztikailag kimutatott típusokat kiértékeli az ásatási rétegeken belül, és ennek eredményeként állapítják meg a sztratigráfiát. A régészek a dróthálós kereteken lévő anyagokból kiválasztják a leltárba és a múzeumi főleltárba besorolandó leleteket, valamint azokat, amelyeket a tanulmányi gyűjteménybe szánnak. Ezt a rajzolók még aznap le is rajzolják. A főleltárba kerülnek a muzeológiailag értékes darabok, a terepi leltárba az előbbieknél gyakrabban előforduló, de jellegzetes példányok (általában jellegzetes profilú edénydarabok). Ahhoz, hogy egy lelet a múzeumi leltározásra érdemessé váljék, sokszor szükséges a restaurátor munkája is. Ugyanis az egymás mellé rakott dróthálós kereteken elhelyezett anyagból a jószemü restaurátor össze tudja válogatni az egymáshoz illő részeket, Kerámiarestaurélás- 134 -
