Állami gimnázium, Munkács, 1941
Országos íalusí tehetségmentés iskolánkban. A nemzeti és az egyetemes kultúra erősítése és emelése, a falusi szociális nehézségek enyhítése, a falusi és városi ember helyzeti energiájának különbözőségéből származó igazságtalanság kiegyenlítése, középosztályunknak értékes magyar vérrel való felfrissítése voltak többek között azok az okok, melyek végre eljutottak odáig, hogy a falusi magyar tehetségeket állampénzen taníttatni fogják. A megszervezés az egész országban egyöntetűen folyt. Április 30., május 1—2-án Budapesten 72 gimnázium 2—2 tanára tanfolyamot végzett, ahol a tehetségkutatással már régóta foglalkozó elméleti és gyakorlati szakemberek vezetésével elméleti és gyakorlati kiképzésben részesültek. Ezzel egyidejűleg, részben megelőzőleg, a tanfelügyelőségek útján, a hivatalos lap, sőt a rádió igénybevételével tájékoztatták a tanítóságot feladatáról. A tanító feladata lett a szegénysorsú falusi tehetség kiválasztása, jellemzése, adatainak feljegyzése. Sőt a vizsgát a tanító kezdte. Az egész országban közös tételről, »A legkedvesebb házi állatom«, (sárospataki rendszernél: Hogyan töltöttem a telet?) dolgozatot írtak. S még kidolgoztak két számtani feladatot. Ezeket a dolgozatokat aztán a főigazgatóság útján eljuttatták az egyes gimnáziumokhoz. Tehetség, nagy szó! Tehetség kevés van. Nem is tehetséget kerestünk mi a verseny-vizsgákon. Csak azt szerettük volna megállapítani, hogy a jelentkező növendék rendelkezik-e akkora szellemi képességgel, hogy a gimnáziumi anyaggal könynyedén megbirkózzék, s van-e benne annyi akaraterő, hogy képességét fel is tudja használni. Ez utóbbi kétségtelenül fontosabb tényező, mint az első, de kevésbbé eldönthetőbb, mint amaz. A tehetséget minden oldalról megvizsgáltuk. Ugyanezt igyekeztünk tenni az egyéniségnél is. Míg azonban az előzőnél a legobjektiv álláspontra helyezkedtünk, az utóbbinél subjectiv élményeket kellett magunkban kelteni. A tehetségvizsgálat biztosabb, mert inkább csak arra van lehetőség, hogy nem túlértékeljük a képességet, hanem nem vesszük észre. A vizsgálatok előtt vagy tíz nappal érkeztek meg a tanítók által írt jellemzések, az adatok és a házi dolgozatok. Bizony-bizony ezek a dolgozatok nagyon lehangoló képet mutattak. Mi a jelentkezők irataiból zseniket vártunk Jókai Mór-szerű kiváló jellemekkel, s a dolgozatok egyszerű, színtelen, a szokásos gyermeki önzéssel teli, a falusi ember anyagias világszemléletében felnőtt, botrányos helyesírással rendelkező kis gyermekek képét mutatták. Sajnos nem minden helyről kaptunk számtan dolgozatot is. Pedig ezek jobb képet mutattak. Utasításaink szerint csak három osztályzati jegyünk volt. Ezek is egészen mást jelentettek, mint közönségesen. Az egyes azt jelentette, hogy az illetőből biztosan jeles tanuló lesz. A kettes, hogy lehet, hogy jeles tanuló lesz, a hármas, hogy biztosan nem lesz jeles tanuló. így aztán a legtöbb magyar dolgozat hármas lett. Ezen az alapon alig-alig lehetett volna valakit is behívni a május 28—29-én tartott verseny-vizsgára. A verseny-vizsga-bizottság öt tagja (Jancsó Józsefné dr. Szénási Etelka, Ivánka László, Kedves Indár András, Ócsai István és Turchányi György) Szepesvári Béla, igazgató, elnök vezetésével igen alaposan és igen részletesen az első betűtől az utolsóig átrágta a beküldött iratokat, dolgozatokat. Mindenki különkülön mindenkiről feljegyzéseket készített és ezekhez rengeteg megjegyzést és feleletre váró kérdést fűzött. Majd összeültünk és egymás között a legapróbb részletekig megtárgyaltuk észrevételeinket. Ezek után a tizennyolc jelentkezőt egy kivételével hivatalosan behívtuk. Ez utóbbinak is megüzentük, hogy nem hivatalosan résztvehet a vizsgán. A jelentkezők Balkányból, Szabolcsveresmartról, Csongorról, Dercenből, Nagydobronyból, Makkosjánosiból, Szernyéről, Barkaszóról, Tiszabercelről és Mezőkaszonyból valók voltak. Nagyon bántott bennünket, hogy Kárpátalja szórvány-magyarsága nem értesült idejében az akcióról és egyetlenegy jelentkezővel sem képviseltette magát. Mi megtettük, hogy nem hivatalos jelentkezőket is levizsgáztattunk. Sőt azt is megtettük, 3