Állami gimnázium, Munkács, 1915
ííl 5. Az ifjúság katonai szolgálatra való előkészítése. A nm. V. K. Min. 101,969/1915. sz. rendeletével kisérletképen a munkácsi áll. főgimnáziumban az 1015/16. tanévben »Katonai szolgalatra való előkészítés«-t rendelt el; e tanfolyamról jelentésünket a következőkben tesszük meg. I. Egyes ember és a sor kiképzés. Szakasz kiképzés. Kiképző: Kabáczy Mihály, r. tornatanitó. A katonai szolgálatra való gyakorlati előkészítés 1915. évi okt. hó 15-én kezdődött s csekély megszakítással 1916. máj. hó 4-éig. E tanfolyamon résztvettek az intézet VI., VII. és VIII. osztályú tanulói és az V. osztályból 10 testileg fejlettebb s korban előrehaladottabb tanuló. Az részvevők összes száma: 92. A VII. és VIII. osztály tanulói egy csoportot (szakasz) képeztek, a VI. osztály kisebb csoportja pedig az V. osztály tanulóival lett kiegészítve szakasszá. A képzés kisrészben a tornaórákon történt, amikor is a tornászás minden neme kellő figyelemben részesült. A szabad- és csuklógyakorlatokra, úgyszintén a futógyakorlatokra nagy súlyt helyeztünk. Az ifjúsági játékokat adott viszonyokhoz képest szintén szokott hévvel üztük. A rendszeres gyakorlatozás ellenben az e célra kijelölt 2—2 órás délutánokon történt. A VII. és VITT. osztályúak csoportja kedd délután 2—4-ig, a VI. és V. osztályúak csoportja pedig szerdán délután 2—4-ig gyakorlatozott. E délutánok azért voltak tisztán e célra kijelölve, mivel intézetünkben e tanév folyamán sem a tornakör nem működött, sem játék-délutánokat nem tarthattunk. A gyakorlatozás az adott »Irányelvek« szerint történt, melyekhez utmutatóul a honvédség részére kiadott »Gyakorlati szabályzat« szolgált. Az egyes ember és a sor kiképzése után a szakasz kiképzése következett és gyakoroltatott be a képzelhető pontossággal. A katonai szolgálat egyik legfontosabb kelléke a menetelési készség levén, ennek gyakorlása és fokozása céljából többször tartottunk menetgyakorlatokat, mintegy előkészítvén az ifjúságot a félés egész napos kirándulásokra. A »Gyakorlati szabályzat« fentebb emiitett részeinek pontos begyakorlására 22 két-két órás délutánt fordítottunk, gondosan ügyelvén mindenkor a katonai erények felébresztésére, ápolására és fejlesztésére. II. Elméleti kiképzés. Előadó: Makoviczky György, r. tanár Az elméleti kiképzés dec. 15-tö! számítva 1916. évi ján. 5-éig történt 3 délután (2—2 óra). Az előadások tárgya volt: A fegyveres erő legfontosabb szervezete, fegyver- és csapatnemek, fegyverzet és felszerelés, tájékozási gyakorlatok és tájékoztató segédeszközök, ujabb harcmodor, (kész fedezék, lövészárok), távbecslés, felderítés, tábori őrs, őrjáratok elrendelése és ezek bevonása, parancsok továbbítása stb. III. Orvosi elméleti és gyakorlati oktatás. Előadó: dr. Fenyves Albert, intézeti orvos. Az orvosi természetű előadások jan. 19-töl márc. l-ig hat délután, l 1/» órán át, a kővetkező beosztással tartattak meg: A test szerkezete és szerveinek működése. Az első segély nyújtása, sebzések, azok tisztán tartása; vérzések és azok csillapítása. Csonttörés és ficamodás, a sebek kötése. Ájulás, gutaütés, tetszhalál, megfulladás veszélye, mesterséges légzés. Mérgezések, görcsök (epilepsia), a test ápolása. Megfagyás napszúrás, égési sebek, beteg-szállítás; rossz ivóvíz, a szeszesitalok mértéktelen élvezetének káros hatása.