Állami gimnázium, Munkács, 1912
III. Az 1912-1913. tanév története. A tanév kezdete. A vallás- és közokt. kormány 50.667/1894 sz. rendelete értelmében az igazgatóság az 1912—1913. tanévre szóló felvételt részben már 1912. julius első öt napján eszközölte, hogy a tanév elején a jelentkező tanulók nagy száma miatt torlódás ne legyen. A tanév elején, szept. 2. és 3. napján, első sorban a helybeli, továbbá a mult tanévben is a munkácsi áll. főgimnáziumba járt, valamint az áll. internátusba felvett tanulókat, szept. 4-én elsősorban az újonnan iratkozó beregmegyei, másodsorban pedig más megyebeli és külföldi tanulókat vette fel az igazgatóság, mely intézkedés szept. 1., 2. és 3-ik napjaira szólólag a jövő tanévre is érvényben marad. Alakuló értekezletét a tanári testület aug. 29-én tartotta meg, melyen véglegesen megállapodott a tantárgyak és intézeti tisztségek felosztásában és előkészítette az iskolaév megkezdésével kapcsolatos előmunkálatokat. A magánvizsgálatok aug. 30. és 31-én, a javitóvizsgálatok aug. 31-én, szept. 2. és 3-án délután, a felvételi- és pótvizsgálatok a beírás napján délután tartattak meg, a folytatólagos felvétel, illetőleg beirás sze.pt. 2., 3. és 4-ik napjain délelőtt 8—12 óráig eszközöltetett. Az iskolai évet szept. 6-án ünnepi istentisztelettel (»Veni Sancte«), az igazgató évnyitó beszédével, a fegyelmi szabályok felolvasásával, osztályrendezéssel és az órarend tolbamondásával nyitottuk meg — A rendes tanitás szept. 7-én kezdődött és a törvényes szünetek kivételével megszakítás nélkül folyt a tanév végéig, még pedig a VIII. osztályban ápr. 30-ig, a többi osztályokban junius 3-ig bezárólag. A VIII. oszt. osztályvizsgálatai május 2—13-ig, az érettségi Írásbeli vizsgálatok május 15—17-ig, az I—VII. osztályok hittani vizsgálatai junius 9. és 10-én, az évvégi magánvizsgálatok junius 9. és 10-én, az I—VII. osztályok csoporvizsgálatai junius 12—20-ig, a szóbeli érettségi vizsgálatok junius 4—6-ig tartattak meg. A tanév folyamán összesen 25 esetben (betegség, családi ok, haláleset, tanárhiány, szabadságolás, tanárvizsgálat) rövidebb-hoszszabb ideig tartó helyettesítés vált szükségessé, melyet az igazgató intézkedésére a tanári kar látott el — lehetőleg szakszerüleg. Valláserkölcsi és fegyelmi állapot. A tanári testület e tanév folyamán is állandó nevelői kötelességének tartotta, hogy a gondjaira bizott tanulóifjúságban a valláserkölcsi érzést, a rend és kötelességteljesítés érzékét ápolja és növelje és ezen cél elérése érdekében mindenkor hathatósan támogatta a vallástan tanítóit. — A 6 vallásfelekezethez tartozó tanulók vasár- és ünnepnapokon egyházaikban a hitoktatók és tanárkar vezetése alatt az előirt köteles istentiszte-