Állami gimnázium, Munkács, 1912

i. R. Vozáry Gyula. Harmonikus, kedves és szép élet, — sok és becsületes munka, — kisszerű viszonyok, de messze kiható és nagy törekvések: ez a vidéki magyar tanár sorsa: ez volt a R. Vozáry Gyula sorsa is. Ha sötétebbé akarnám tenni a képet: ide kellene irnom a mindennapiakért való kicsinyes, lealacsonyító gondokat is . . . de minek? A magyar tanárok idealizmusa még mindig győzedelmeskedett a való élet prózáján s oly jól eső megnyugvás tölti el a lelkemet, ha arra gondolok, hogy mily kisszerű eszközök segítségével építgetik ezek, a maguk lelkét áldozatul dobott férfiak a magyar kultúra grandiózus palotáját. S most, hogy R. Vozáry Gyula 35 évi tanárkodás után megválik a munkácsi áll. főgimnáziumtól a nagyrabecsülésnek, a csodálatnak az érzése támad fel a lelkemben a munka e hőse iránt. Látom az iskolában, amint igaz lelkesedéssel, rajongó szeretettel beszél mindenről, ami szép, nemes és igaz. Beszéde nyomán életre kelnek az ifiú lelkekben a magyar irodalom és költészet örökké nagy alakjai s munkájuk gyümölcse mindmegannyi leszűrt igazság marad örökké kívánatos a fejlődő gyermeki lélek előtt. „Kipirult arcú, lelkesedéstől égő szemű öreg tanár ott fönn a kathedrán, beszél, szaval; ajkáról megnemesedve, áttüzesedve hullnak alá a gyöngysorok, a verssorok . . . lenn áhítatosan figyelő ifjusereg . . . minden szó, minden elvetett mag termékeny talajra talál... összeolvadnak a lelkek, a tanár és a tanítvány szive egymásra borul a szent magyar nyelv és érzés himnuszszerü kiáradásában. Csengetyü szól, az órának vége, de a lelkek, mint a megütött húrok egymásba olvadó akkordjai tovább rezegnek, soká rezegnek még azután is!..." Egyik régi tanítványa irta e sorokat R. Vozáry Gyuláról, a széplelkü öreg tanárról s ez a néhány sor jellemzi őt a legjobban, a legigazabban. Gondos és bölcs nevelő volt, aki a kezére bizott kincsekkel, a gyermek minden jóra fogékony lelkével nem élt vissza, tudta, hogy a lelkek tovább fejlődésére milyen kimondhatatlanul fontos befolyása van az iskolában szerzett első impresszióknak. Gyöngédség és megértés volt a jeligéje, amely aztán életének minden körülményei között érvényesített is.