Állami gimnázium, Munkács, 1910

7 befolyással van a vegyfolyamatra és a legtöbb esetben a hőfoknak 10 fokkal való emelésével a reakció kétszeres sebességét érjük el. Azután igy tovább a fény, elektromosság, sőt a rádium sugarak is befolyással vannak a reakció sebességére. Nagy mértékben befolyásolja még az átváltozás sebességét a anyagok halmazállapota is; igy példának okáért teljesen száraz, szilárd anyagoknak nagyon csekély a reakciósebességük. Ellenben ha ezen anyagokat vízben feloldjuk és igy hozzuk össze, akkor a szóban forgó sebesség igen magas fokúvá válik, feltéve, hogy az illető testek között chemiai hatás egyáltalában lehetséges. Igy tehát világos, hogy az oldó anyag által a reakció sebességét a lehető legnagyobb mértékben át tudjuk alakítani. Hogy miben áll tulajdonképen az oldó anyag ezen gyorsító hatása, azt az elektrolitos disszociáció alapján magyarázhatjuk meg ugy, hogy a víz az oldás által a molekulákat elektromos reakcióképes ionakra választja szét. Úgy is magyarázható némileg ezen hatás, hogy az oldatban sokkal szabadabb mozgásuk lévén a molekuláknak, azok sokkal közvetlenebbül is érintkezhetnek egymással. Ismeretes dolog pedig, hogy az egyesülés egyik főfeltétele a benső és közvetlen érintkezés. Vannak azonban esetek, melyek gyakorlati szempontból is igen fontosak, midőn az oldásnál sokkal csekélyebb változtatások által is igen nagy hatást érhetünk el. Igy példának okáért a számos növény nedvében előforduló diszaccharid, a nádcukor (C12H22O11) vizes oldata elzárt edényben változatlanul eltartható ; azonban hogyha hozzá csak igen csekély mennyiségű savat adunk, akkor az az izomér szőlő- és gyümölcscukorra válik szét a következő egyenlet értelmében: C12H22O11 + H2O = C6H12O6 + C6H12O0, mely reakció sebessége minden ily esetben a hozzáadott savmennyiségtől függ. Ezek után már az a kérdés áll előttünk, hogy a nádcukor tiszta vizes oldatában a sav idézte-e elő a szétválást, vagy pedig csupán elősegítette ? Az előbbi feltevésnek ellent mond elsősorban azon körülmény, hogy e szétválás után a sav pontosan az eredeti mennyiségében és ugyanazon chemiai és fizikai sajátságaival volt jelen, mint mielőtt azt az oldatba öntöttük. Szóval azon semmiféle változást nem észlelhetünk. Igy tehát azon feltevés, hogy a sav idézte volna elő a szétválást, merő ellentétben áll az energiatan alapelveivel, miután a sav minőségileg és mennyiségileg változatlanul megmaradt és az átalakuláshoz szükséges munkamennyiséget ilyeténképen a savból nem is szármázhatjuk. A sav hatása a reakció gyorsító erejét nem befolyásolhatja, mert a maximális munkával mérhető affinitás egy izothermális folyamatnál csak a kezdeti és végső állapottól fiigg. Igy tehát az energiatan alapelveivel megegyezőleg kell ezen dolgot megmagyarázni, amiért is feltesszük, hogy a nádcukor már magában véve is bir szétesési képességgel. A szétesés reakciósebessége azonban a vizes oldatban rendkívül csekély és a sav hozzáadásával az csak növekedni fog a szerint, amint kisebb vagy nagyobb mértékben töltöttük az oldatba. A dolog ezen magyarázata már nem áll ellentétben az energiatan alapelveivel, mert a szétesés a tisztán vizes oldatban bár igen hosszú idő alatt, de szintén végbement volna igen csekély reakciósebességgel és igy itt is ugyanaz a munkamennyiség szerepelt volna, mint a savas oldatban való szétesésnél,