Állami gimnázium, Munkács, 1910
24 miai egyensúlyra nézve két egymástól teljesen független reakció áll előttünk, melyeknek tehát már ez alapon nem kell egyenlő katalitikus befolyásolhatóságot mutatniok. Azon felfogás, mely szerint a chemiai egyensúly nem két ellentétesen lefolyó reakció sebességének egyenlőségét, hanem egy reakciólefolyásnak megállapodását jelenti, oly belevágó jelentőséggel bir a chemiai folyamatok mechanikájára nézve, hogy először más alapvető tényekre van szükség, hogy eme ujabb nézetet jobban megvilágítva szemlélhessük. Ezen reakciónál elsősorban arra lehetne gondolni, hogy a chrómnitrid az ammónia képződésénél együtt reagáló alkotórész, aminek következtében komplikációk jöhetnek létre, melyeknek közelebbi okai természetesen ezidőszerint még nem váltak ismeretesekké; jelenlétük azonban a katalitikus befolyások iránt való érzékenységnél fogva legkevésbé sem volna csodálatraméltó. Az előbbiek folyamán felhozott katalitikus befolyásokra vonatkozó példákhoz könnyen járulhat még a chemiai folyamatoknak egész sorozata, melyek különösen azért birnak rendkívüli fontossággal, mert élő organizmusokban mennek végbe. Fel kell tennünk, hogy alapjában véve minden állati és növényi életnek összes materiális lefolyásai ugyanazon fizikai és chemiai törvényeknek hódolnak, mint ahogy hódol nekik az anorganikus világ is. Ez természeti felfogásunknak szükségképeni folyományaként tekintendő és ezért a mai tudományos világban odatörekesznek, hogy az organikus világ egyéneinek természetes laboratóriumával minél behatóbban megismerkedjenek. Mióta Wöhler (1828-ban) szintézis útján a húgyanyagot előállította, azóta ismeretes dolog, hogy az élő organizmusokban képződött anyagok és az őket alkotó vegyületek az illető élő organizmuson kivül mesterségesen is előállíthatók. A tizenkilencedik század folyamán igen nagy lendületet vett az organikus vegyületeknek szintetikus úton való előállítása, mire vonatkozólag manapság már számos különféle módszer ismeretes. Ezért a chemia történetében a XIX. század nagyon nevezetes korszakot képez. E módszerekkel előállíthatók a különféle fajú, élő világból származó anyagoknak egyes képviselői, kivéve a fehérjeféléket, melyeknek szintézisével mostanában kísérleteznek. Az által, hogy ezen szintetikus módszereket ismerjük, távolról sem érjük el azt, hogy egyszersmind bepillanthassunk azon csodálatraméltó mechanizmusba, mellyel az organizált élőlények dolgoznak. Ha tudjuk azt, hogy milyen meghatározott módon, milyen meghatározott reagenciák által állitható elő valamely cukor, vagy alkaloida a laboratóriumban, azáltal még távolról sem szereztünk tudomást arra vonatkozólag, hogy milyen módon és milyen szerekkel állítja elő az illető növény a maga részéről az alkaloidát, cukrot, vagy más benne előforduló szerves vegyületet. Általánosságban megállapíthatjuk, hogy az élő organizmus bizonyára egészen más metódusok szerint állítja elő a benne előforduló szerves vegyületeket, mint ahogy azt a chemikus teszi. Azon eszközök, melyekkel a chemikus dolgozik, mint például magas hőmérsék, nagy nyomás, erős savak és bázisok az élő szervezetet okvetlen tönkretennék, mely oknál fogva az természetesen ezekkel nem is dolgozhatik. Ezen tapasztalatok után már most azon kérdés áll előttünk, hogy melyek tulajdonképen azon eszközök, melyek az élő organizmusban oly rendkívül nagy chemiai hatást képesek létesíteni. Már régi idők óta ismeretes tény,
