Állami gimnázium, Munkács, 1909

5 szor megdöbbenve látjuk, hogy hiába minden akarat, tudás, fáradság: az ifjúság lelki élete nem mutatja az eljövendő boldogulás útját. Hiába a test kultuszának sokszor túlhajtott módszere, hiába a didaktika és methodika minden mesterkedése, valahol valami hiba történt: mert az ifjúság lelki élete, ha nem is lett degeneráltabb, de a következetes és szükségszerű fejlődés eredményeit sem mutatja. A helyes fejlődés egyik akadályára rámutatunk itt: lépjünk be az iskolába. * Mit ér a gondos testi nevelés, mit ér a lelkiismeretes, gondos tanár szorgalmas munkája, ha az osztályok túltömöttsége megakadályozza a tanárt abban a nagy munkájában, hogy minden egyes tanuló lelkének hajlandóságait s a lelki tevékenység különös irányát megfigyelje és megismerje. A serdülő ifjú egyszer csak elérkezik ahoz az időhöz, amikor a természet örök és bölcs törvényei betelnek őrajta is; elérkezik a tavaszhoz: a nemi érzések felébredésének idejéhez. Az ifjúságnak soha nem volt nagyobb szüksége a jóbarátra, a tanácsadó gondos atyai, baráti szóra, mint épen ebben az időben. A pedagogusok egyrésze az iskola-orvosok vállaira akarják rakni e kritikus idő terhét, azt mondván, hogy az orvos könnyebben érinthet olyan kérdéseket, amelyek a tanár ajkáról talán a trivialitas látszatával hangzanának el. Ez is a régi copf. Én, a magam részéről a felvilágosítás és erkölcsnevelés e munkájának az orvosokra való hárítását egyenesen helytelennek tartom. E munkát nem végezheti az az orvos, aki a középiskola mai rendszere mellett, csupán egy osztályban tanit s az iskola többi növendékével heteken vagy hónapokon át nem is érintkezik. Ez a pedagógiai munka nagy körültekintést, nagy óvatosságot, mindenek fölött azonban bizalmat kiván. E munkát egyedül az a tanár végezheti el, aki osztályának vezetője és pedig nemcsak a hivatalos értelemben, de vezetője annak a kapcsolatnak a révén is, amely kell, hogy az osztályfőnök és a gondjaira bizott tanuló ifjúság lelke között meg legyen. Kihez forduljon bizalommal a serdülő gyermek, ha nem ahoz, aki atyja után őt elsősorban dicséri meg jótulajdonságaiért és bünteti meg elkövetett vétkeiért. S ha a gyermek a tanár lelkét, egyéniségének igazságos vonásait megismerte: akkor egészen bizonyos, hogy elkövetkezik az ifjú jórahajlandó lelkének tanára iránt érzett meleg szeretete és őszinte bizalma is. A dolog most már könnyebb, mint aminőnek látszik. Annak a tanárnak az ajkáról, akihez bizalommal vannak s akinek igazságszeretetéről és jóindulatáról meg vannak győződve, nem fog triviálisán hangzani a becsületes felvilágosító szó s elveszti kényességét az, ami elvégre is szükségszerű biologiai dolog és természetes élettünemény. De az általánosítás itt is átka a dolgok sikerének. Vagyis mindent elmondani s aztán az egész ifjúságra, mint egy óriási kaptafára ráhúzni az „általános tudnivalók"-at és nemkevésbé általános igazságokat épugy nem szabad, mint amily káros is. A fődolog itt is, az egyesek lelkihajlandóságának megismerése s a medicina helyes adagolása. — Egyik gyermek erősen intenzív, a másik kevésbé erős hajlandóságokat árul el egyik vagy másik irányban : ezeket egy gyiijtő-lencsén keresztül nézni nem szabad, ha azt akarjuk, hogy munkásságunknak meg legyen az áldásos eredménye.