Állami gimnázium, Munkács, 1908

ZAHORAI JÁNOS. 1835—1909. Intézetünknek ez évben ismét gyásza volt. A régi gárdának egyik derék tagja dőlt ki, aki nevének nem csak mint az ifjúság szeretett nevelője, de mint a festőművészet hivatott művelője is maradandó emléket állított. Azok közül, kik a mai munkácsi tanárkar tagjai, már csak kevesen ismerték Zaliorai Jánost, olyan tagja pedig, aki vele együtt szolgált volna, már egy sincsen. De néhányan még érintkeztünk és szives barátságot folytattunk vele s ezen barátság azon túl is fennállott, mikor családi körülményei ugy alakultak, hogy a szomszédos Beregszászba költözött. Becsültük benne a jó embert, szerettük a mély érzésű kartársat és tiszteltük az ihletáldotta festőművészt. Jósága és mély érzése valódi dísszel vonta be emberi és tanári mivoltát, de majdnem a túlzásig hajtott szerénysége ártalmára volt művészi hirneve elterjedésének. A mi lármás korunknak dicsőségért és pénzért lihegő hajszája nem talált utat az ő nemesen egyszerű lelkéhez s mindig elzárkózott a hivalkodó gondolattól, hogy ecsetjét a reklám vásári zajának zsákmányúl dobja. Istenben boldogult kartársunk Máramarosszigeten, 1835. junius 17-én született. Atyja kincstári nyomdász volt, aki a szellemileg fejlett fiút a budai főgimnáziumba küldte középiskolai tanulmányokra. Diákéletének egyik legemlékezetesebb mozzanata, hogy a szabadságharcban több tanulótársával részt vett s három hónapig tartó katonáskodása idején mint honvédtüzér szolgálta hazája szabadságát. A szabadságharc gyászos vége után álruhában, lerongyolva, a kukoricásokban bujdokolva jutott vissza Budára, hol tanulmányait tovább folytatta. A rajzolásban Klettl (Keleti Gusztáv édesatyja) volt első oktatója, művészeti akadémiára azonban szűkös anyagi viszonyai miatt nem mehetett és sokat igérő pályáját félbeszakítván, pénzügyi hivatalnok lett s mint ilyen mű-