Állami gimnázium, Munkács, 1902

I. Arany néhány költeményéről. (Jegyzeteimből. Ajánlva tanítványaimnak.) Arany János azok közé a költők közé tartozik, a kik működésök utolsó percéig folytonos fejlődést mutatnak. Ellenvethetné ugyan valaki, hogy élte végső éveiben több művet hagyott csonkán. Azomban ez az ellenvetés sok szenvedésének tudható be. Külömben a töredékek és u. n. forgácsok is nagyobbára igen becsesek s magánegyéniségét, humorát, mű-gondját, nyelve erejét s más jeles tulajdonságait igen szépen s találóan jellemzik. Az öregség napjaiban írott teljes-egész művei még meglehetős számúak. Erről mindenki meggyőződhetik, ha hátrahagyott iratainak és leveleinek első kötetét olvasgatja. Ezekből most négyet kiválasztok fejtegetésem tárgyául. E négy: Rangos koldus. Öreg pinczér. Vándor czipó. Tamburás öreg úr. I. Rangos koldus. Arany, mint életrajzából tudjuk, élte utolsó szakában Budapesten lakott. A 70-es években sokan lehettek a fővárosban olyan úri kéregetők, kik inkább saját hibájokból, mint a sors csapásaitól lesújtva elszegényedtek s mivel semmihez nem értettek s dolgozni sem szerettek, csak ősi hírneves származásukkal dicsekedni, állás nélkül lézengettek a központban. Efféle léha, tétlen úri koldús — úgy látszik — unosuntig látogatta és sarcolta a különben is beteges költőt, ki méltó felháborodásában aztán éles gúnynyal s mégis finoman ostorozta az alkalmatlan, renyhe tolakodót. Ez a tárgya a jelen költeménynek, mely igy hangzik: Rangos koldús. 1. Csak hiába! elmaradt az 2. Másszor ö is csak szegény volt, A világtól, a ki vén: > Nyomorult, szánt, megvetett; Tudta nélkül nagy „ fejlődés " Nem is igen „ ámbiálták" Folyt le, s foly e sár-tekén. Akkor ezt az életet: Demokrata lett az úrból, Most közölünk minden tízből A koldus meg rangra vágy — Egy e szép paliján halad; Hát'szen íir ki más legyen, ha Sőt, ha így gazdálkodunk, még Többé nincs úr, se' jobbágy? Többségben is lesz a had.