Állami gimnázium, Munkács, 1902

21 tudta elfelejteni. Ez az, a mi öt, a rég óta betegeskedő, a sírja szélén álló költőt, ki immár nagyapa is, e munka elkészítésére sarkalta, hajtotta, sarkantyúzta, nem pedig a versírás ösmeretes viszketegsége! »A vándor cipó« című költemény tárgya : Az ifjú színész megbánván, hogy e pályára lépett, gyors eltökélés után, egy cipóval kezében, haza indúl szüleihez. Máramaros-Szigettől Szalontáig különféle viszontagságok, apró-cseprő bajok, fáradság, hőség, szégyenkezés közepette majd jó kedvvel, könnyed vérrel, majd nehéz lelki állapotban megyen, mendegél. Végre haza ér, hol mindenki korholja, csak édes anyja fogadja forró szeretettel. cTartalma gazdag, változatos, gondolatmenete áttetsző, egymásból folyó; az átmenet egy élményről vagy lelki állapotról a másra, könynyed, természetes, eleven. íme nézzük meg tüzetesebben: A múltra gondolva a költő, eszébe jut a vándor cipó édeskeserű emléke, a mit most megénekel. (1. versszak.) Meg akarván valósítani ábrándozását, más pályára kalandozik, (2.) de végtelenül csalódik. Keserves kiábrándúlása megérleli benne a hazatérés szándékát. (3.) Egy cipóval kezében, útnak ered. Nem törődve az út bajaival, félelem, .aggódás nélkül halad. (4.) A bércen sószállító oláh fuvarosokkal találkozik. (5 ) Fél ugyan kissé tőlük csúfos beszédjök, parasztos élcelődésük miatt, de tűzök mellett este mégis johádzva fogyasztja cipóját. (6.) Pitymallatkor elhagyja őket. Hosszas gyaloglás után útszéli kocsma lombsátorában, deszka-padon törődik. (7.) Ismét útra kelvén, gyönyörködik könnyed vérrel s ifjúi lelke egész rajongásával a vidék szépségeiben, pedig cipója már fogytán. (8.) Negyedik nap feltűnik előtte az ecsedi láp s a síkon rekkenő forróságban törtet előre. (9.) Egy hidnál behajtják, de megmenekül könnyű szerrel. (10.) Debrecenbe érve kerüli a kollégiumot, szégyennel sompolyog az ismerős helyeken. Élelme elfogyott (11.), pedig pénze sincs s ereje is kimerült az egy heti útban. Teljesen elkényszeredik. Egy paplak előtt már-már benyit az ajtón, hogy sorsán kéréssel enyhítsen, de visszaretten a kudarc gondolatától. Keservesen fölsóhajtva szedi össze erejét a további útazásra. (12.) Nagy sokára haza ér. Ki szemrehányóan, ki jól fogadja. A költő visszaemlékezve édes anyjának örömére, ölelésére, melylyel eltévedt s elveszettnek vélt gyermekét fogadta, kijelenti, hogy ama soha sem felejtett anyai szeretet sugalmazta e költeményt. (13.) E vázlat megismertetett bennünket egyszersmind a mű szerkezetével is, melyben az 1. vsz. a bevezetést, az utolsó a befejezést, a középső rész a tulajdonképpi utazást foglalja magában. Van a költeményben leiró, elbeszélő, érzelmi elem s azok szépen egymásba fogódzva, egyik a másikat áthatva, jelenítve, cselekvényesen, itt-ott beszélgetve, elevenen, szünet nélkül, érdekfeszítően lejtenek csörgedező csermely módjára s az eleinte derűit humorú, később nagyobbára komoly, itt-ott bús, majd leverő hangulatot a felvídító vég rekeszti be. A sokáig tartó nehéz borút az örvendeztető be-