Állami gimnázium, Munkács, 1899

9 sajátosságokban nyilatkozik meg, melyek a mondottakat nélkülözik, beteges irányt, modorosságot követ. A művészetek fejlődése bizonyos törvényszerűségnek van mindenütt alávetve, melyre az egyes népeknek származása, éghajlat, földrajzi és ethnografiai viszonyok stb. sok más körülmény van befolyással, melyek módosítanak ugyan rajta, de az emberi szellem általános fejlődése által mindenütt érthetőkké válnak. A képzőművészet négy ágát ismét egy közös sajátság jellemzi. Mind a négynek alapja a raj\. Az építészetben a rajz a leendő épületnek képe. Az épület eszméjét rajzban -állítjuk elő. A tervrajz alapján az épület megvalósul. A szobrászatnál a művész a mint alakit, ugyanakkor rajzol is. A festészetben a körvonalak világos és árnyékos foltok a plasztikus hatást segítik elé, a szin elevenít, de mind hiábavalóság pontos rajz nélkül. Az iparművészet lényegileg közönséges nélkülözhetetlen eszközeinket díszíti, a díszt pedig ismét a rajz adja. Közös sajátságaik alapján rajtoló művészetek általános elnevezése alatt ismeretes az emiitett négy művészet. Mind a négy képző-művészeti ág a »s^ep« előadására törekszik. De hogy mi szép? Jelentése országok és korok szerint folytonosan változik. Ezer meg ezer tudós irt róla régi idők óta s a szép meghatározása még mindig rejtély. Egy nagy csoport szerint a szép olyasmi a mi magától létezik, az absolut, a tökéletes, az eszme, a szellem, az akarat, az Isten megnyilatkozása. Másik csoportja a tudósoknak a szépet csupán egyéni különös élvezetnek tartja, melyet bizonyos alkalmakkor érzünk. Az elsőhöz tartoznak Fichte, Schelling, Hegel, Schoppenhauer, a franczia metafizikusok és a régi iskolák nemzedéke; a másikhoz különösen az angol eszthetikusok s társadalmunk uj nemzedéke. Az elsők meghatározása objektiv, a titokzatos, a tökéletes, vagy az Isten fogalmába olvasztja a szép fogalmát; ellenben a másik subjektiv, szépnek tart mindent, a mi tetszik. — Egy külön csoport elégedetlen volt az előbbiek meghatározásával s a szépet az izlés fogalmával azonosította. Az izlés kérdésének tisztázása sem bizonyult kielégítőnek, mert hiszen egyik embernek tetszik valami, ami a másiknak épen nem, vagy megfordítva. Annyi bizonyos, hogy a művészet, szép és izlés mind külön fogalmak s közös jellegök, hogy meghatározásaik mindeddig nem sikerültek. Művészet alatt tágabb értelemben a gyakorlat adta ügyességet értjük. Tisztán eszthetikai szempontból a szobrászatot és a festészetet: szépművészeteknek — az építészetet s iparmüvészetet: hasznos művészeteknek nevezzük. Ez utóbbiak összekötő kapcsot képeznek a művészetek és a mesterségek között. Annak a tudomány ágnak, mely a rajzoló- vagy képzőművészetek korok szerinti fejlődésének történetével foglalkozik : művészettörténet a neve. A 15. sz.-ban az ókori műemlékek tanulmányozásakor született, de az ujabb művészettörténet megalapítója Giorgio Vasari építő és festőművész (1550), majd Carel van Mander (1604 stb. Igen sokan tanulmányozták az ókori görög művészeteket, de a klasszikai művészet tudományos történetének