Állami gimnázium, Munkács, 1897

10 áldó vagy sújtó keze egyformán éri a szegényt vagy gazdagot a földmivest vagy főurat. Mert megvan már a meggyökerezett társadalmi elvünk, hogy kiki csak annyit ér, mennyit a munkája s hogy az egyének tehetségeit bármi áldozatok árán ki kell aknázni, s ez által minél több erőt nyerni hazánk boldog jövőjének kifejlesztéséhez. Azért az általános mivelődés emelése céljából minél több iskolát állit s ezekben a szorgalmat, tehetséget és munkakedvet részben segélyezésekkel jutalmazza, Harmincz év óla hihetetlen eredményt ért el az elemi- és közép-iskolák szervezésében és fejlesztésében : mintha századok elmaradottságát akarta volna pótolni. A müveit Nyugat elbámul e csoda-számba menő lázas buzgóságon. Azonban terjeszkedő működésének még közepére sem ért, minél fogva a társadalom közreműködésére is nagyon rászorul. A társadalom kettőzött buzgósággal igyekszik az állam segítségére lenni: segitő egyesületek perzselyébe gyűjtögeti nélkülözhető filléreit, így alakultak meg a segitő egyesületek a legutolsó évtized folyamán majdnem mindenik középiskolánk mellett. Ezek jóval előbbre viszik hazánk közmivelődését, mivel sok jó tehetséggel megáldott ifjúnak lehetővé teszik a tanulást, holott máskép sohasem juthattak volna ez útra. hanem vagy az eke szarva vagy az ipar mellett állapodtak volna meg szellemi megáldottságuk dacára. így eshetik meg, hogy segitő egyesületek hiányában talán épen a legtehetségesebb ifjak leszorulnak a tudományos pályáról. Pedig tény, hogy a közös jótékonyságunk által felsegített szegény ifjú gyakran nagyon befolyásos példájává válik iskolatársainak. Természetes, hogy minél több ilyen jó tehetséget tudunk szegény népünk köréből kiemelni, annál magasabbra emeljük édes hazánk kulturai színvonalát. Ez a meggyőző gondolat vezérelte a vallási- és közoktatásügyi ministeriumot arra, hogy ezredéves jubileumunk alkalmával minden középiskola mellett segitő egyesületek szervezését ajánlja azzal a biztatással, miszerint a szükséghez és az állam anyagi körülményeihez képest mindenképen közre fog munkálkodni. A társadalom kitörő lelkesedéssel fogadta ezt az eszmét és oly buzgalommal látott a megvalósításához, hogy jelenleg országunknak majdnem mindenik középiskolája mellett van segitő egyesület. Pedig tagadhatatlan, hogy ez több vidéken nagy áldozatba került a társadalomnak; mert ily társadalmi adóval annyira el van halmozva, hogy alig mondunk nagyot, ha állítjuk, hogy sokan önmaguktól vagy családjuktól megvonják azt a darab kenyeret, melyet a segitő egyesületnek adnak. De megteszik abban a nemes tudatban, hogy legalább csekély részben viszonozzák a jótékonyságot, melyben ifjú korukban a társadalom részéről talán maguk is részesültek vagy hogv édes hazájuk közmivelődési tőkéjének gyarapításához járulnak. Avagy nem áradozik-e szivünk mikor hazánk közéletében egy egy oly nevezetesebb férfi működéséről szerzünk tudomást,