Állami gimnázium, Munkács, 1897

/ Segítő egyesületünk története. I. Hatása a közmívelödésre. | Az emberiség számtalan baja között legáltalánosabb és legnyor masztóbb a szegénység. Háború, betegség, árviz, tűzvész stb. a szegény^ séghez viszonyítva vajmi keveset számítanak: ritkábban mutatkoznak, f hamar múlnak, tehát cseppek, melyek létünk üröm kelyhéből csak néhanéha ömlenek ki. Mégsem érezzük eléggé a szegénység iszonyú nagyságát. Háború vagy járványos betegség hirére rettegés fog el bennünket, félünk a sokféle nyomortól, mely azokat követni szokta. A mindenható és irgalmas Istenhez folyamodunk, gyász lepi el lelkünket, eszünk elernyed, akaratunk veszt erejéből, kétségbe esünk, létünket a legsivárabbnak tudjuk: pedig ezek a bajok a szegénységgel szemben csak porszemek az emberi nyomor határtalan sivatagjában, könnyed « hullámok, melyek a kétségbeesés sötét tavában kelnek, de ismét elsimulnak. Ezek a bajok csak időnkint és helyenkint gyilkolnak: a szegénység szüntelen tizedeli az emberiséget, miután jó ideig agyon kinozta, Kétezer évvel ez előtt elhangzott az örök igazság : »Szegények mindig lesznek köztetek«; s évszázadról évszázadra be is igazult. Tekintsünk Kelet felé, az emberiség ős hazájába és hallani véljük, mint i átkozzák milliók sóhajai rab-nyomoruságukért az önző autokratákat; nézzük a Nyugat új világát és megrémít az ínséggel küzködő nagy tömeg lázitó hangja, mely több pihenőt követel kérges tenyerének és kenyeret éhező gyomrának. A szegénység ez általánossága és állandósága okozza, hogy természetes bajnak tűnik fel nekünk. Sőt tulajdonképi okának nem-tudása oda vitte az emberiséget, hogy nagyrészt személyes restség, iszákosság vagy egyéb btin által előidézett nyomornak állitja. Ez a téves hit nagyon megtompitja rokonszenvünket és sok fáradalmat tesz sikertelenné, mely annak enyhítésére törekszik. így természetes, hogy emberi bajnak tartjuk, kibékülünk vele mint olyannal, melynek be-