Állami gimnázium, Munkács, 1897

\ 4 hatóbb megfigyelése talán kétségbe ejtené töprenkedő lelkünket az emberi társadalom felett. De ha felebarátaink e nyomorát közömbösen nézzük és üres hangzatosságokkal rejtegetjük: akkor a szegények sohasem békülnek ki sorsukkal, testük-lelkük folyton érzi majd az Ínséget, s igy nekik minden hangzatos beszéd az emberiség haladásáról csalódásnak és hazugságnak fog feltűnni. Csak azt fogják tudni, hogy naprólnapra szakadatlanul kínlódnak a nélkül, hogy nyomoruk enyhülését remélhetnék. Elkeredettségük lázadásban fog kitörni, s bekövetkezik a kenyér forradalma. Napi rendre kerülnek a véres zendülések, melyeket a nép nyomora szít, s melyeknek fájdalom gyakran emberélet is esik áldozatul. A i'ómai köznép »kenyeret és cirkuszi játékokat« követelt, a jelen kor szegénye »kenyeret, munkát és pihenőt« kér. Az ókorban a szegénység bajait alig ismerték a gazdagabb néposztályok, s ezért alig rokonszenveztek a köznéppel: a kereszténység evangelioma egészen megváltoztatta ezt a felfogást. Most már kevesen vannak, kik nem érdeklődnének a szegények iránt és nem törekednének nyomasztó helyzetük orvoslására, könnyítésére. A nemzetgazdasággal és közerkölcsiséggel foglalkozó irók egyhangúan vallják, hogy a szegénység bajai a legsürgetőbb tárgy, melylyel foglalkoznunk, kell. Alig van regény vagy költői mű, melyekben a szegények szenvedései nevetnének árnyékot a fényesebb jelenetekre és ne szomoritanák a költő és olvasó szivét. A nyomor lassanként elhomályosítja társadalmunkat, sötét árnyéka szélesen elterjed és kísértetként tolakodik örömeink legragyogóbb jelenetei közé. Ki élvezheti életét, ki ehetik, ihatik és örvendhet, ha a kiéhezett arcokat, megtört kétségbeesést vagy szerencsétlen felebarátai irigy haragját látja, azokat, kiktől a mostoha sors mind ezt az áldást megtagadta? Akarva sem tehetjük, mert rokonaink, legjobb ismerőseink között alig akadunk egyre is, kit boldognak mondhatnánk, kit ne nyomna az anyagi gond. Mindnyájunkat a gond légköre környékez, a miért általában ,siralom völgyének' nevezzük ezt a világot. Ne higyük, hogy ezek a keservek az ember veleszületett állapota ; ez csak annak az iszonyú bajnak egy jele, mely ellen egész társadalmunknak karöltve kell küzdenie, Különben elgondolhatatlan, hogy egy néposztály boldog lehessen, mikor a másik nyomorban sinlődik ; a rokon érzetnek elébbutóbb egyesítenie kgll őket a boldogság és szerencsétlenség közös sorsában. így lettek meg társadalmi életünk legszebb hajtásai: a humannus intézetek és intézmények. Az állami alkotások hatalmas tényezők és fokmérők a nemzeti mivelődés és erő megbirálásában : ezek mellett a társadalmi intézmények aránylag keveset számítanak, de nagyon fontosak a nemzet közerkölcsének megítélésében. Büszke lehet az a nemzet, mely a mivelődés emelésével teszi boldoggá fiait, de jövője csak annak a népnek van, mely közerkölcsi erejével eltüntetni igyekszik mindazo-