Állami gimnázium, Munkács, 1895

Ez első, erős leczke nagyobb éberségre, több elővigyázatra tanította a kalandból visszatérőket, s Árpád, ki már akkor az ungvári várban parancsolt, midőn a támadást hírül vitték neki, a telepet újra megerősítette, az elpusztított várat ismét felépítette, gondoskodván róla, hogy ujabbi esetleges támadások alkalmával, melyek ezután különösen Galicia felöl gyakran ismétlődtek, az előbbihez hasonló sorsra ne jussanak itt maradt övéi. E vár és város tehát őrpontja volt hosszn időn keresztül a Beszkid hegység felőli határszéleknek s biztos hátvédője az előre nyomuló honfoglaló seregnek. Az első letelepült nép magyarjai minden valószínűség szerint az Álmos törzséhez tartozók voltak, mert az Árpádok alatt e vidék várával együtt a fejedelmi birtokok közé tartozott s a család történelmi személyei nemcsak mindnyájan megfordultak e vidéken, hanem több-kevesebb ideig tartózkodási kelyök is volt és különös gondozásban részesítették. Midőn Árpád Tisza-Duna közén Zalán fejedelemmel végzett s ott rendet csinált, seregével újra megjelent e vidéken. A borsovai várban gyülekező s onnan Munkács ellen gyakran támadást intéző idegeneket megostromolta, a nyugtalankodó népet legyőzte és teljesen szétszórta, a várat lerombolta, hogy a támadók többé gyűlő fészket ne találhassanak. Ezek után seregével a munkácsi várba tért, itt több napi pihenőt tartott, a várat ismételten meg erősítette s miután Hadúrnak áldozatot mutatott be, fejedelmi teendőinek végzésére eltávozott. Zoltán alatt az első fenyegető veszély a Lengyelországból betört sereggel indult meg, ezek a meglepett várbelieket keményen szorongatták, s csak az Úngvári őrség által szabadultak ki kétessé vált helyzetükből, kik a szárnyra kelt veszedelem hírére gyors segítséget hoztak a fenyegető helyzetben levőknek. Az ifjú fejedelem maga is csakhamar megjelent e vidéken és személyesen intézkedett a teendők felől, mely következményeiben annyira bevált, hogy a vidék lakossága önkényt alávetette magát, a várparancsnokának és a várlakóinak ellátásáról saját körében intézkedett. Ez időtől fogva egyszersmind megszűnt e vidéken a vár fegyveres népeinek is élelemszerző kalandozása. E várparancsnok alatt a fejedelmi birtoklás megszakadt rövid időre, mivel Geyza fejedelem a várat vidékeivel együtt a hűséges Simon várnagynak ajándékozta az okos, előrelátó és bölcs intézkedésért, melylyel az eddig folyton háborgó népet teljesen lecsendesítette és önkénytes adózóivá tette. De minthogy a várparancsnok nemsokára az örök hazába költözött és utódot nem hagyott hátra, a vár vidékével együtt visszaszállott a fejedelemre. Maga a város ez időben még csekély, vagy éppen semmi jelentőséggel nem birt, mert a fősúly a várra, mint akkor jelentékeny erősségre volt helyezve. A magyarság a várban táborozott; kincseit, élelmi szereit ott halmozá fel, kint csak a meghódolt lakosok és a szolganép tartózkodott. Mert, habár a környék népe uj helyzetével nagyrészben kibékült is, a síkon még nem volt biztos az állandó maradás. Találkoztak mindég egyesek, kik a szomszéd galicziai népet betörésre sarkalták; azért a kint tanyázok is az ellenség közeledtének hirére azonnal a várba, vagy annak védelme alá menekültek s közös erővel védelmezték a biztos menedékhelyet. A tulajdonképi város alakulás akkor kezdődik, mikor Szt.-István a várispánságokat felállítá, a várjobbágyok helyzetét rendezé és a földbirtokokat a magyarság között felosztá. A kitelepülés természetesen csak lassan ment végbe, midőn a kalandozások megszűntek, a közös birtoklás kapcsa meglazult s az egyéni tulajdonjogok kezdtek előtérbe lépni. Munkács, mint község a vár védelme alatt és attól függésben alakult meg. De, midőn a várban való együttélésnek összekötő szálai mindinkább foszladoztak, biztosra vehetjük, hogy onnét e szép és kellemes fekvésű helyen sokan telepedtek meg s ezek is szükség esetén a vár szolgálatában állottak és annak sorsábán osztozkodtak. S hogy e város, mely számtalanszor fel-