Állami gimnázium, Munkács, 1893

42 inni, de az öreg ráparancsol, hogy a vezéri e köszöntsön. Mátyás apja emlékére emeli a kulacsot. Turu most a király felköszöntésére buzdítja a deákot. Ez egy kissé habozik, de nem soká fölkiált, akár mint a Szép Ilonka lovagja, a Peterdi vendége: »Éljen hát a király! — De csak addig éljen, Mig hű népe javát hordja a szívében!« Nyílik az ajtó s fényes vadász urak toppannak be. A vendégsereg elámul, csak a vándor fog kezet a díszes urakkal, kik közül egy tréfásan mondja: Fölséged szépen kijátszott minket; míg mi hegyet, völgyet összejártunk, addig fölséged »jó borocska mellett, jó meleg szobában áldomásokat mond, s kire? — ö n m a g á r a.« Erre megnyúlt a kántor uram arra, Turu vendégei mind hulltak a porba, az »öcsém« titulust Turu is restelte, csak Örzsike szíve lett reménynyel telve. Most Mátyás a kántorhoz fordúlva annak sértő szavaiért megbocsát s a csatában megcsonkúlt Turu Mártont, az öreg birót azonnal nemessé teszi. Örzsivel pedig kötődik, hogy a kántornak adja feleségül. A leány vonakodik. A király szól: »No ne búsulj, hoztam neked szép leventét!« Felel a leány: »Nem kell nekem, nem kell, van énnekem párom, hogyha holtig kéne, addig is megvárom! Fölségednél szolgál a fekete hadban, azé lesz a kezem, szivem annak adtam !« »Nem-e Balta Matvi neve a vitéznek?« Kérdi egy szép vadász, és mind reá néznek. És valóban ő volt Örzsi választottja, Örzsikének férjül a király őt hozta. Egymásra borúltak, mint egy fa két ága, teljes volt fiatal szívok boldogsága. Meg is tartották a lakzit hamarjában, — a kántor nagyokat ivott bánatában. — A közlöttekből is akárki veheté észre, hogy ez nem holmi haszontalan ponyvahistória, hanem a nép szája izét gondosan fürkésző s ügyesen kifejező író öntudatos munkája. A verselőnek minden esetre Kisfaludy K. hasonló tárgyú vígjátéka lebegett a szeme előtt, sőt egyenesen annak epikai formába öntött szerencsés, népi hangú feldolgozása. A jó izlésű átalakító határozottan ösmeri Vörösmarty Szép Ilonkáját. IJgy hogy én ennek irójáúl valamely jeles költőnket tartom. E kedves kis költemény ment a népiességet hajhászó minden sallangtól. Nézetem szerint a nép előtt is, melynek szánták, igen tetszős olvasmány. Megérdemli, hogy szélesebb körben — miveltebb olvasók közt — is elterjedjen. Nekem legalább üde naivsága és természetes gyöngédsége miatt szerfölött tetszik. Cikornyátlan, vonzó előadásáért az anthologiák is bevehetnék, azoknak is díszére válnék, mert a legkényesebb ízlésű olvasót is tudja gyönyörködtetni. LVI.—LXHI. Dalmady Győző egyike ama dalosoknak, a kik poémáikban legtöbbet gondolnak Mátyásra. Legújabban megjelent hazafias költeményeiben tizenegy helyen emlékezik róla. A »Hunyadvár szép napjá«-ban, melynek írására Vizkeleti Béla festvénye adott ihletet, gyöngéd családi jelenet tárul elénk, midőn a hazatérő Hunyadi az anyja mellől apjához futó kis Mátvást a lóra, ölébe kapja, »A király tanácsá«ban s »A budai várban« is sóhajtva gondol Mátyás idejére. »A szegedi királylátogatásra«, már jóleső örömmel jegyzi meg, hogy visszatért a Mátyás mesés időszaka. A »Nemzeti ének« az 1464. királyválasztó gyermekvers párja kivánt lenni. Majd a nagy király menvegzőjére is ir dicsőítő dalt. Annyira beleéli magát abba az időbe, mintha ő jelen volna ama szép ünnepségen. A »Királyfi a tudósok közt« nem más, mint boldogult trónörökösünk, a kit Mátyáshoz hasonlít, a képzett fejedelemhez, ki a tudósok