Állami gimnázium, Munkács, 1892

-42 javaitok elvesztése után idegen segélyre: mivel azt gyalázatosnak és féríí-létetekre tűrhetetlennek találtátok, erre határoztátok el magatokat. IIa ennek az állapotnak véget vetni akartok, mernetek kell: csak a győztes cserélte fel a háborút békével. Mert futástól remélni üdvöt, holott a fegyvert, mely a testet védi, az ellenségtől elfordítod, az valóban őrültség. Az ütközetben mindig azok forognak a legnagyobb veszélyben, a kik legjobban félnek: a bátorság fal gyanánt szolgál. Midőn rátok tekintek, katonák, és midőn tetteiteket megfontolom, nagy reményt táplálok a győzelemre. Bátorságtok, korotok és vitézségtek bizalommal tölt el, azonkivül a szükség, mely még gyávákból is hősöket teremt. Mert hogy az ellenség sokasága körül ne zárhasson, akadályozzák a szorosok. De ha vitézségtekre irigy a szerencse, ne veszítsétek el boszulatlanul élteteket, és ne öldössenek le mint barmokat foglyul ejtve, hanem inkább férfiak módjára harcolva, véres és gyászos győzelmet hagyjatok az ellenségnek." 59. fej. Midőn ezt mondta, rövid szünet után támadásra fúvat és a felállított rendeket sik helyre levezeti. Aztán eltávolitván valamennyiük lovát, hogy a katonáknak egyenlő veszély mellett annál nagyobb legyen a bátorságuk, ő maga a sereget gyalog a helyhez és a csapatok számához képest csatarendbe állítja. Ugyanis, a mint azt a balfelől levő hegyek és a jobb kéz felől meredő zord sziklák közt elterülő sik hely megengedte, nyolc cohorst elül állit fel, a többit zászlóstul a tartalékban sürün egymás mellett helyezi el; belőlök a centuriókat, csupa válogatott embereket, és a kiszolgált katonákat, azonkivül a közlegények közöl a kellőleg fölfegyverzett legderekabbikat az első csatasorba vezeti. C. Manliust a jobb, bizonyos Faesulanust a bal szárnyra rendeli parancsnoknak ; ő maga szabadosaival és a tábori szolgákkal a sas közelében áll föl, melyet a cimberek elleni háborúban C. Marius állítólag seregében használt. Másrészt azonban C. Antonius, mivel lábbaja miatt az ütközetben részt nem vehetett, a sereget M. Petreius legatusnak adja át. Ó a régi kipróbált katonákból álló cohorsokat, melyeket a váratlanul kiütött háború miatt irt ässze, az első sorban, mögöttök a többi sereget tartalékban helyezi el ; ő maga ideoda lovagolva mindegyiket nevénél szólítja, buzdítja, kéri, hogy ne feledjék el, hogy fegyvertelen rablók ellen, hazájukért, gyermekeikért, házi oltáraik és tűzhelyeikért harcolnak. Katonaember létére, mivel harminc évnél tovább mint tribün, mint lovasparancsnok, mint legátus vagy mint vezér szolgált dicsőségesen a seregben, a legtöbbjét személyesen, vitéz tetteikkel együtt ismerte: ezek említésével katonái bátorságát tüzelte. 60. fej. Petreius hát, miután mindent kipuhatolt, trombitával jelt fúvat és elrendeli a cohorsok lassú előnyomulását, ugyanezt teszi az ellenség serege. Miután annyira közeledtek, hogy a könnyú fégyverzetüek megkezdhették a csatát, iszonyú riadással összeütköznek : dárdáikat elhajítják, kardra kerül a sor. A veteránok, meg nem feledkezve régi vitézségökről, nagy hévvel nyomulnak előre, amazok vitézül helyt állanak: teljes erővel foly a harc. Akközben Catilina a könnyű csapatokkal az első sorban buzgólkodik, a bajban levőknek segítségére siet, a sebesültek helyébe fris erőket von, mindenről gondoskodik, maga is sokat harcol, gyakran vágja az ellenséget: egyszerre teljesiti bátor katona és derék hadvezér kötelességét. Petreius midőn látja, hogy Catilina, várakozása ellenére, teljes erejét megfeszítve harcol, testőrcsapatát az ellenség zöme ellen vezeti, széjjelszórván őketaz itt-ott állókat leöldösteti, aztán kétfelől oldalba támadja meg a többieket. Manlius és Faesulanus az elsők közt harcolva esnek el. Catilina, miután seregét szétverve és magát kevesektől körülvéve látja, megemlékezve származásáról és egykori tekintélyéről,<"az ellenség sűrű tömegébe rohan és ott harcolva leszuratik.