Állami gimnázium, Munkács, 1892

— 33 — nakodva megteszik,Cassius megígéri,hogy rövid idomulva hazájukba jön, és kevéssel a követek előtt a városból elindul. Lentulus bizonyoskrotoni T. Volturciust küld vélök, hogy az allobrogok, mielőtt haza mennének, Catilinával kölcsönösen adott szó alapján a szövetséget szorosabbra kössék. 0 maga Volturciusnak levelet ad Catilina számára, melynek tartalma alább következik: „Hogykicsoda vagyok, azt attól, kit hozzád küldök, meg fogod tudni. Gondold meg, mily szorult helyzetben vagy, és ne feledkezzél meg férfivoltodról; vizsgáld, mit kíván érdeked ; mindenkinek támogatását fogadd, még a legalacsonyabbakét is."— Azonkívül izeni : hogy miután a senátus őt hazaárúlónak nyilvánította ki, minek utasítja el a rabszolgákat ? a városban készen van, a mit parancsolt ; ne késsék ő maga közelebb vonulni. 45. fej. Ennek ily módon való elintézése után, Cicero a követek által mindenről értesülvén, a meghatározott éjen, melyen el kellett utazniok, L. Valerius Flaccus és C. Pomptinus praetoroknak megparancsolja, hogy a mulviusi hídon lesbe állván az allobrogok kíséretét fogják el ; az egész dolgot fölfedi előttök, mely végett kiküldetnek ; a. többit rájuk bizza, hogy úgy járjanak el, amint azt a körülmények hozzák magukkal. Ők, a katonaviselt emberek, az őrséget minden zaj nélkül felállítják és a meghagyáshoz képest a hidat titokban megszállják. Miután a követek Volturciussal erre a helyre megérkeztek és mindkét részről egyszerre lármát csaptak, a gallusok csakhamar megismervén a szándékot, haladéktalanul megadták magukat a praetoroknak. Volturcius eleinte, buzdítva a többieket, karddal védekezik a sokaság ellen, miután azonban a követek cserben hagyták, előbb könyörgött Pomptinusnak, ki neki ismerőse vala, hogy eressze őt szabadon, végre félénken és kétségbe esve sorsa fölött a praetoroknak mintegy ellenségeinek megadja magát. 46. fej. Ennek megtörténte után a consulnak a hírvivők által mindenről gyorsan jelentést tesznek. Ámde őt egyszerre iszonyú gond és öröm szállotta meg : ugyanis örült, látván, hogy az összeesküvés fölfedezése által az állam a veszélyből ki van ragadva ; másrészt pedig aggódva tépelődött, hogy, midőn ily előkelő polgárokat a legnagyobb gaztetten rajtakapták, mitévő legyen; azt hitte, hogy megbüntetésöket az ő terhére rójják, meg nem büntetésök pedig az állam romlására fog szolgálni. így hát fölbátorodott lélekkel magához hivatja Lentulust, Cetheg ust, Statiliust, Gabiniust, úgyszintén bizonyos terracinai Caepariust, aki Apuliába a rabszolgák fellázitására útra kelni készült. A többiek haladéktalanul elmennek ; Caeparius, ki kevéssel előbb hazulról távozott, tudtára esvén a fölfedezés, a városból elmenekült. A consul Lentulust, mivel praetor vala. személyesen vezeti kezénél fogva, a többieket az őrökkel Concordia templomába hozatja. Oda hijja a senatust, és ezen, nagy síámmal megjelent rend elé Volturciust a követekkel együtt vezeti be ; ugyanoda elhozatja Flaccus praetorral a leveleket tartalmazó szelencét, melyet a követektől kapott. 47. fej. Midőn Volturciust utja, a levelek s végre a felől kérdezték meg, mi volt a szándéka s annak indító oka, először mesét gondolt ki és mitsem akart tudni az összeesküvésről ; aztán midőn az állam uevében biztosított sértetlenség mellett szólították föl a beszédre, mindent, úgy a hogy az megtörtént, fölfedez, és megmondja, hogy őt kevés nappal az előtt Gabinius és Caeparius fogadták társul, s hogy nem tud többet, mint a mennyit a követek; csupán csak többször hallotta Gabiniustól, hogy P. Autronius, Servius Sulla, L. Vargunteius és ezenkívül sok mások részesei ennek az összeesküvésnek. Ugyanezt vallják a gallusok és a tagadásban levő Lentulusra a levelén kivül beszédjeivel bizonyítanak rá, a melyeket ő mondogatni ízokott volt : hogy a sibyllai könyvek szerint a Róma fölötti uralom három Corneliusnak van szánva ; Cinna és Sulla már elnyerték a múltban, ő a harmadik, kit a sors kijelölt, hogy a város felett való hatalmat elnyerje; azonkívül Capitólium leégése óta ez a huszadik év, melyről az áldozat-