Állami gimnázium, Munkács, 1889
26 leiratból, valamint Munkács városának azon lázas érdeklődésből, melylyel e leiratban foglaltak értelmében oly egyöntetűen kiván eljárni, hogy a halog. tásnak még csak látszatával se legyen vádolható. Erre vall a város juu. 12-én tartott közgyűlésének azon határozata, melylyel megbízza a Tanácsot, hogy a gymn. igazgatóságával egyetértve állapítsa meg az V. oszt. ellátásának, fölszerelésének és megnyitásának módozatait olyként, hogy a jelen évi IV. oszt, tanulóinak megadassák a mód, hogy tanulmányaikat a jövő tanév kezdetével a helybeli államgymnásiumban háborítatlanul tovább folytathassák. Munkács város közönségének a gy«inásium iránti mély érdeklődését bizonyitják azon nagylelkű alapítványok, melyek a szegény sorsú ifjak tanulásának megkönnyítését célozzák az által, hogy őket élelmezés utján segélyezvén, az anyagi gondok terhének viselésétől fölmentik, és így megnyerik a módot, hogy összas idejöket az önművelődésnek szentelhetik. Ily nagylelkű alapítványok az a'apitás sorrendjében : a) A munkácsi Népbank alapitv. a gymn. tápintézet alapjajavára 1000 frttal. b) A „ Társas-kör „ „ „ „ „ 100 „ c) A Bereg-munkácsi Takarékpénztár alapítványa „ „ 10 „ d) A munkácsi jótékony Nőeg* esület „ „ „ 100 „ Mely alapitvá 'yokról midőn ezennel jelentést tenni szerencsés lehetek, egyúttal mély hálával mondok köszönetet fent idézett testületeknek és tisztelt vezéreiknek ezen alig méltányolható és dicséretre nem szoruló emberbaráti intézkedéseikért. Tankerületi kir. főigazgató ur őnsga 1889. november 22—25. napjain tanintézetünket hivatalos látogatásával szerencséltetni méltóztatott. E hivatalos látogatások ugy a tanulmányokat, valamint a tanintézetnek kül- és beléletét, egyaránt érdeklőleg fontos mozzanatnak, még ha el is tekintünk ama nagy horderejű anyagi előnyöktől, melyek az e nembeli látogatások alkalmával fölvett jegyzőkönyvekben előtüntetett hiányok pótlására szoktak tárgyaltatni, hanem megmaradunk azon szellemi haszonnál, melyben főigazgató ur sokoldalú tapasztalatai és nagy tudománya tárházából tanárnak, tanulónak egyaránt juttatni hivatalos, de egyúttal kedves kötelességének is ismeri. A nagymélt. vall. és közokt. ministeriumnak 1887. évi szept hó 23-án 29370. sz. a. k. k. intézvényével vett rendelkezésének eleget teendő, a gymn. igazgatósága a köteles kort részben elért, részben túlhaladott 30 tanulót f. évi május 12-én újra oltatott. Városunk főorvosa dr. Slezinger Kálmán ur kiapadhatlan gondoskodásának tárgya tanulóink szemeinek többször történő megvizsgálása, esetleg a gyanús jelenségeknek még csirájában való elfojtása, valamint gyökeres gyógyitása. Lelkiismeretes buzgalmának köszönhető, hogy a pár év előtt észlelt egyptomi szembaj gyanús jelenségeinek az ifjúság között most már semmi nyoma. Nem hagyhatom hálás fölemlités nélkül, valamint fent tisztelettel nevezett főorvos ugy városunk gyakorló orvosa dr. Rosner Arnold orvostudor urak valóban nemes lélekre mutató azon áldozatkészségüket, melylyel a szegénysorsu gymn- tanulók ingyenes gyógykezelését eszközölni magokra vállalták és azt immár 5 év óta gyakorolni kegyeskedtek. Fogadják szivesen az elismerés és hála kijelentését, melylyel önfeláldozásukért ezúttal is köszönetét nyilvánítja a tanintézet igazgatósága. Az oktatás menetének, eredményének megállapítása és ellenőrzése, valamint egybevágó alakítása, a tananyag módszeres felosztása és kezelésének