Állami gimnázium, Munkács, 1889

27 megbeszélése czéljából a lefolyt tanév alatt a „Rendtartásiban előirt időben megtartattak az „ellenőrző" és „módszeres" értekezletek, melyekben a tanulók előmenetele és magaviselete is birálat alá vétetett. Fegyelmi tekintetben tanulóifjuságunk magaviselete egyet-kettőt ki­véve, a szabályoknak megfelelt. Október 4-én és november 19-én Felséges Királyunk és Királyasszo­nyunk névünnepén, valamint koronázásuk évfordulóján, junius 8-án a tanin­tézet külön iskolai ünnepet ült. A nyári tornászat a téli gyakorlatok folytatásaként kezdetét vette áp­rilis hóban és tartani fog még szeptember és október hónapokban. Részt vesz benne az összes ifjúság. Testi fogyatkozás, vagy orvosi bizonyítvány alapján való fölmentésre ezen tanévben nem volt szükség. Mint rendkívüli tantárgy t. Orosz József áll. népislc. tanitó ur által taníttatott az ének is; kezdetben heti 2, majd később heti 3 órában. A tanszertárak, nemkülönben a tanintézeti és ifjúsági könyvtárak kü­lönféle tanszerekkel, folyóiratok és szakközlönyökkel stb. gyarapodtak. A gyarapodást külön rovat mutatja. Tanintézetünk növendékei az elméleti előadásokkal párhuzamosan és egyidejűleg sok gyakorlati tapasztalattal gazdagodtak. A szaktanár urak nem kíméltek fáradságot, hogy tanítványaikkal mindazt gyakorlatilag is megis­mertessék, mit elméletileg előadtak. A különböző dolgozatok pontosan át­nézve, a hibák föltüntetve, a haladás sikeres útmutatójául szolgáltak. A tanintézeti ifjúság egészségi állapota a legkielégitőbb volt. Nem hagyhatom említés nélkül, hogy e f. évi junius havában a 12-ik életévöket elért, vagy meghaladott összes tanulók, fent hív. kegy. rend érteimében újra oltattak. Tandíjmentességben ez idő szerint intézetünk 106 tanulója közül 36 részesül.

Next

/
Thumbnails
Contents