Állami gimnázium, Munkács, 1884

7 kevéssé van ismerve; de bátran állithatjuk, mikép a vérben jelentős vegyi folyamatok mennek végbe. Hogy a vérfolyadék és a testecsek közt folytonos diffusio létezik, azt a vértestecsek alakváltozásaiból következtethetjük. A vért vezető utak a véredények (vasa sanguifera) önálló fallal biró csövek; a csövek faalakban szétágazván kisebb ágakra végül a szervekben finom csövek hálózatára, a hajszálas edényhálózatra (rete vasorum capillarium) oszolnak, melyeken át a vér aztán a testállománynyal viszonhatásba lép s a már emiitett feladatát teljesíti, t. i. véralkatrészeket ad át és az elhasznált, kiélt részeket felveszi s onnan tovaáramlik, hogy a pótlás folytonossága megmaradhasson. A vérutak tehát kétfélék, az egyik a központfutó-út (centrifugal), a másik a központkercső (centripetal) út; az elsők az üterek (arteriae) az utóbbiak a visszerek (venae). A két út egy zárt körrendszert képez, a vérkeringés rendszerét. A központi részében kitágulván a rendszer, a szivet (cor) képezi, mely egyrészt a vénákat fölveszi, másrészt az artériákat kibocsátja, a vérpálya a sziv balfeléből indul ki egy csőalaku edénynyel az aortaval, ez elágazván az előbb nevezett hajszáledényekre, a melyek ismét egyesülvén több törzsben, a sziv jobb oldalába szájadznak; a vér ezen útja a nagy vérkeringési-útnak neveztetik. Hogy a vér ismét a kiindulási pontba vezettessék, még egy más pályát kell befutnia, mely a jobb szívből a tüdőütér által a tüdőbe és onnan a balszivbe vezet; ez a kis vérkeringési-út. A vérkeringési rendszer középpontja, mint emiitettük, a sziv, mely lényegében egy nyomó szivattyúként működő szerv, mely a vért folytonos mozgásban tartja és az élet tartama alatt szakadatlan működésben van. A sziv az emlősöknél kettős hártyába, aszivburokba van burkolva, belülről két részre van osztva, melyek egymástól szilárd fal által különitvék ; e két osztály keresztben mozgó válaszfal által osztatik, a sziládrválaszfal a kérődzőknél csontosodással bir. A harántfal feletti üregek mindkét oldalon pitvaroknak (atrium cordis), az alsók kamráknak (ventriculus cordis) neveztetnek. A kamrák izomzata — különösen a balé — igen erős, a pitvarok és kamrák közti nyílások, illetve szájadékokhoz izomrost-gyürük erősitvék, a melyekhez lemezek (billentyűk) kötvék, mik által a szájadékok zárhatók. A jobb oldali szájadék három billentyűvel bir, a baloldali kettővel; a billentyűk csúcsai, szélei nem szabadok, hanem finom, erős szálak által a szivlalak emelkedéseihez vannak erősítve; a berendezés olyan, hogy midőn a vér a pitvarból a kamrába ömlik, semmi gátat nem talál, de ha ellenkező irányba kényszeríttetnék, úgy rögtön elzárva találja a szájadékot a billentyűk által. A véredényeknek a szívbe való torkolásánál szintén vannak zacskó szerű billentyűk, s leíholdképű billentyűk; ezek eljesen elzárják az átjá-