Állami gimnázium, Munkács, 1877

5 Nem lehetvén azonban célom e szűk téren a nevelés széleskörű fejlődését tárgyalni, csak annyit jegyzek meg, hogy nagyon csalódnék, ki azt hinné, hogy a nevelés mindég azon jelentőségteljes fogalommal birt, mint napjainkban, valamint nem kevésbbé csalódnék az is, ki az iskolák mai állapota után Ítélve, csak pár száz év előtti állapotát akarná is megalkotni képzeletben a nevelésnek. Az ó-kori görög-római nevelés az, melyek a nevelés szellemi fejlesztésének látkörén elénk tűnnek, hol a testi ügyesség fejlesztése mellett különösen a szónoklat és bölcselet emelkedett oly magas fokra, mely sok tekintetben ma is példányul áll előttünk. Mint egy nagy irónk mondá: „az ó-kor embereiben a szellemi erők örök egyensúlyra törekedtek . . . s ezek művészi felsőbbsége alól kiaggani nem fogunk soha Tanulunk, vizsgálódunk .... írni nem tudunk. E mesterség után örökké a régiekhez kell járnunk." — (Athenaeum 1841. II. félév 31. 1.). De bármily magasra emelte is néhány halhatatlan férfiú a tudományt, oly szűk körben élt az, hogy a népek és saját nemzetbelieik is nagyobbára a sötétség országában, a tudatlanságban bolyongtak. A kevés hivatottak az uralom féltők által szabad eszméik miatt — mint Sokrates — halállal lakoltak. — Különben is a nevelés csak bizonyos osztályra szorítkozott a társadalomnak, az alsób osztályok gyermekei azokból kizárattak. Csak az államalkotó elemek, a szabad néposztály részesülhetett kiváltságosán benne olyan mértékben, milyenben az állam fentartása, s a népek életmódja megkivánta. Tehát a nevelés ügye az ó-korban egyenesen áilamintézvény volt. A Krisztus utáni századokban a keresztyén vallás izmosodásával a nevelés is az egyház kezébe jutott, az iskola annak veteményes kertje gyanánt tekintetett, — mondhatnók, — egész napjainkig. Az ember egészen a vallásosságban olvasztatott fel, törekvéseinek egyedüli rugójaként egy képzeleti világ állíttatott elé. A valódi embernek ily körülmények között háttérbe kellett szorulnia, s lett ismét egy oldalú nevelés. Az egyház saját érdekei mellett elfeledte az életet, csak a lelki országot, tartá szeme előtt minden törekvéseiben. Embernek születünk mindnyájan, eme fogalom legszélesb értelmében. Mindjárt az élet küszöbén a társadalmi kötelékbe fogadtatunk, s hogy az egyháznak mily nézetű tagjává leszünk, az későbbi fejlődés szüleménye s nagy mértékben a körülményektől függ. Szellemi és testi tehetségekkel megáldva jő létre mindenki a világ végetlen alkotójától, s mint amaz ős emberben, Ádámban, úgy bennünk is megvan eredetileg valamint a roszra való hajlandóság, úgy a jóra való képesség is egyaránt, melynek irányát a nevelés jelöli ki. Hogy milyenné fejlődik tovább a gyermek V . . . ennek első környezőitől, gondolkozás módjától igen nagy mértékben, csaknem kizárólagosan túgg. De akármily irányban történjék is ez,