Állami gimnázium, Munkács, 1877

4 életre, mely a földhöz tapadva a puszta önfentartásban határozódik minden további kifelé irányuló hatás nélkül. Működéseinek egyedüli végcélja önmaga, melyen túl a létezés reá nézve mintegy megszűnik lenni, .... visszatér önmagába; — és szellemi életre, melynek feltörekvése a világot a szép eszméje felé vezetni, az életet a hasonló lényekkel megosztva kellemessé tenni, erejét a közjó előmozdítására érvényesíteni, s egy végetlen célt, a világ összhangzatát tűzi maga elé, melyben az egyén felolvadva, elvegyűlve találja fel boldogságát. Ue ugyan ki tudná megmondani, mennyi milliárd év fekszik nemünk megteremtése és öntudatos életre fejlődése között! ? . mert nem tévedünk bizonyára, ha az emberiség történet előtti legelső korszakában — messze a képzelet mesés világában — az élet egyedüli célját a puszta önfentartási működésben keressük, melytől ma napig megszámlálhatatlan évek tapasztalatai emelték az emberiséget hova-tovább rendeltetésének fokozatos felösmerésére s megközelítésére, ... az öntudatos életre. A tengődő állapotból lassanként a testi ügyesség fejlesztése veszi kezdetét, mely múlhatatlanul megkívántatott, különösen midőn a szorosabb társasági élet, majd az államalakulások kezdetűket vették. Szükségessé tették ezt részint az erőszakoskodó szomszédoktól való félelem, részint az emberekben kezdet óta létező mások felett való uralkodási hajlam. Az emberiség első korszakában tehát a nevelést voltaképen nem nevezhetjük egyébnek, mint, tápláló és gondozó bánásmódnak, mely az egyesek irányában addig tarthatott, míg az egyén saját lábára állva kereshette táplálékát, mint a madárfiakkal történik. — A további képződésben pedig saját magára utaltatott, hogy fentartására megkívántató némi természeti ügyességet sajátítson el. Nagyon természetes, hogy a nevelés első fokán a testi ügyesség fejlesztése lép előtérbe, midőn az egyén kisebb-nagyobb mértékben egyszersmind az állam rendelkezése alá jut, mint a görögöknél, rómaiaknál, és ezen államiságban jó részt elveszti függetlenségét, cél az állam eszméje. A szellemi képzés épen ily fokozatosan juthatott érvényre az emberi nevelés terén. Előbb gépies utánzó, majd a fejlődés bizonyos fokán egyes szépművészetek ügyes elsajátításában állott, mint a khinaiaknál ma is. A szabad képzés tere csak lassanként foglalhatta el méltó helyét. Milyen lehetett hát mégis az emberiség első — úgynevezett — gyermekkora ? . . erre nézve legfölebb képzelhet magának mindenki, a mit akar, de a felelettel adós marad; részint, mert az eredeti forrástól oly messze vagyunk, hogy odáig még gondolattal sem lehet felhatolni, részint, mert minden ide vonatkozható adatok hiányában legfölebb a képzeletek tündér országát hívhatjuk segítségül. Hol a bizonytalan tapogatózás is kezdetét veheti, ott az emberek már a haladás bizonyos fokára állanak s társadalmi életet élnek kisebb-nagyobb mértékben.