Állami gimnázium, Munkács, 1874

4 Egyébaránt bizton tehetjük azon általános megjegyzést mai irodalmunkra, liogy a kifejezések sokkal lazábbak,^gondolatok nem annyira a magok eredetiségökben kifejező szókkal adatnak vissza, mint azt ó- és középkori irodalmi maradványainkban láthatjuk. És teljesen hiszem, hogy ugyanezen megjegyzést tehetnok a nép nyelvére is, ha két kort egymás mellé állíthatnánk, melynek oka hihetőleg az, hogy korunk a maga nézetét, gondolatát gyakran behálózva, elpalástolva és kétértelmüleg törekszik előadni, mely miatt körülírásra és bőbeszédüségre téved. De térjünk vissza az ik-re. Ha a nyelv egyes elemei a fejlődés legelső kezdetével vétetnek kérdés alá, midőn a reájok bízott gondolatnak még teljes kinyomatát viselik magokon, akkor az eligazodás még könnyű, helyes vagy helytelen voltának s használatának is meghatározása csekély, vagy semmi fáradtágba nem kerül; de ha a nyelv fejlődési első stádiumát már elhagyta s belépett az irodalomba, ha az elemek kopni kezdenek, vagy az általok képviselt gondolat a velők egybe olvadt másik elemre megy át, akkor a meghatározás már sokkal nehezebb, s igen sokszor egyes nyelvtani alakoknak eredete, sajátságai s azon szerep kifürkészése, melyre rendeltetett volt, majdnem lehetetlen. Ilyen a magyar nyelvben többi közt az ik-es ragozásnak meghatározni akarása is. Hogy mily szerepre hivatott maga ezen ik mindjárt kezdetben, s minő functiója volt az igék egyes 3-ik személyében, avagy a névmási jelentőségen kívül semmi más rendeltetése nem volt, ennek megállapítása ma nap, ezer s ki tudja hány év után, hosszú, fáracfságos munkát föltételez. Azonban tegyük föl elsőben is, hogy az ik-nek, mint puszta ragnak más functiója nem volt, csak az egyes számú harmadik személy jelölése a befejezetlen időkben. Mi következik ebből? . . Az, hogy figyeljük meg, ha minden ige befejezetlen időinek egyes harmadik személye ik-kel végződött-e, vagy csak egy-két igéhez, vagy mily igékhez járult ezen ik ?! . . . Ha az ik- puszta ragként csak az egyes harmadik személyt jelölte, illetőleg a 3-ad személyü névmást képviselte minden más jelentőség vagy nyomaték nélkül, akkor teljesen fölösleges volt használatba vétele, mert az on, en = ön raggal ennek már elég volt téve, s használata könnyebb volt volna, mint a kétféle alaknak, pl. teszen, fekszen, eszen, veszen, aluszon, imádkozon, iszon, vagyon, dicsekszen, stb.