Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-05-28 / 22. szám
nagyon beteg, melynek súlya alatt bizony sokan hullnak el az emberek közül naponként. Azt beszélik sokan — sokszor, hogy nincsenek törvényeink, melylyel a bajokat lehetne orvosolni. De ez csak mesebeszéd, mert maga a társadalom igyekszik együtt s egyenkint a törvényeket kijátszani, vagy erejét gyengíteni. Az augsburgi ütközetből hazaküldött hét magyart a társadalom, nem a törvény büntette meg. Ott volt gyógyír, hamar alkalmazta mindenki, és pedig az utódok iránt túlszigorusággal is. Ma, mert engedékenység az eszköz és a cél, azért mindig többen és többen betegesznek meg. Együtt hatás, együtt működés fogja kijelölni az utat, adja a gyógyító szert a társadalomnak. Ha valódi alapra helyezkedik, hamar megközelíti a célt. Színház ügyünk. Végre megmozduló ez is, hosszú hallgatás után f. hó 24-ére összehivatott a nagy gyűlés, de bizony igen kicsi lett belőle. Az érdeklődés tüze nagyon lelohadt, összesen tíz tag volt jelen. Bejelentetett az eddigi aláírás, mely mégis azt gya- nittatja velünk, hogy nem szalmaláng lesz az egész dologból, hanem komolyan fogja fel a közönség. Különösen Sim a Kornél áll. gimn. tanár nagy buzgalmat fejtett ki a rendes és pártolótagok gyűjtésében, s ha sok ilyen tagja lenne az egyesületnek, az állandó színház ügye nagyobb lendületet venne. Bejelentetett továbbá, hogy az alapszabályok a nm. minisztériumhoz küldettek fel megerősítés végett, s a tulajdonképeni bizottság akkor választatik meg szabályszerüleg, ha ezek visszaérkeznek. Beadatott a tartott színi előadások számadása is, melyek egy bizottságnak adattak ki megvizsgálás végett. Ezek szerint a tiszta bevétel 148 frt 98 kr. Hallottuk, hogy a dalegyesületben is egy szép eszme peudittetett meg egy ünnepélyes alkalommal, a színházra és a Rákóci hamvainak hazaszállítására vonatkozólag, de nem tudunk a mozgalomról semmit, nem tudjuk, vájjon közeledik-e a megvalósulás felé. Az eszme az volt, hogy a munkácsi dalegyesület megkéri az ungvári és beregszászi egyesületeket, hogy részint a fentebb jelzett célra, részint mint közeli szomszédok ismerkedési vágyból rendezzenek közösen Munkácson egy nagyobb szabású hangversenyt. Melybe, — úgy hisszük, — szívesen beleegyeztek volna a szomszédok. De, hiszen még nem maradt el, csak mozogjanak, mi is segédkezet nyújtunk. Végül a f, hó 15-éu tartott színi előadásról annyit jegyzünk meg, hogy fele- dékenységökkel csak önmagoknak csináltak rövidséget. A műkedvelők jót. célú színi előadása. — 1885. május 25-én. — Hosszas hallgatás után elvégre is megszó- lalt a színművészet múzsája városunkban. — A „Liliomfi“ sikerült előadása mintha teljesen ki- meritetle volna műkedvelőink erejét, oly mély némaság borult az egész egyesületre, azt se tudtuk: élnek-e még? A varos egyhangúságát a március 15-iki hangverseny óta még egy ,w erkl i olvadó hangjai“ sem vidították fel; legfeljebb egy pár nagyreményű süldő legény ke „báj os kurjantásai“ süvöltöttek át éjjelenként a néptelen utcákat: annál nagyobb meglepetéssel és örömmel láttuk szombaton az utcák sarkán egymásután feltünedezni a szinlapokat, rajtok Szigligetinek száz aranyat nyert kitűnő vigjátéka a „ Marná.“-val. s műkedvelőink jeleseinek nevével. Végre tehát lesz egy jó esténk — gondoltuk azonnal — s reményünkben nem is csalódtunk, amennyiben a felerészben a munkácsi nőegyleti, felerészben az orsz. tanítói árvaház javára rendezett színi előadás úgy általában, mint egyes részleteiben — tekintve a darab nehézségeit is — várakozáson felül sikerült. Szigligeti e müve sokkal ismertebb, semhogy annak ismertetésébe kellene bocsátkoznunk, hanem ahelyett az egyes szereplőket említjük meg, kik nemes törekvésük s buzgó fáradozásuk által oly élvezetes estét szereztek számunkra ; egyszersmind kérjük, részeltessenek bennünket minél gyakrabban ily szép, Deme3 és hasznos szórakozásban! A címszerepet Láng Etelka k. a. játszá. A nehéz darabot telje-en felfogta, s oly ügye en adta elő, hogy bármely színésznőnek is dicséretére válnék. Méltán megérdemelte a három Ízben is megújuló tapsokat, s a csinos nefelejts-c-okrot, me'yet az első felvonás elején nyújtottak át a kedves „Mamá“-nvik. A második főszerepet, Berki Ákost, K a b á c y M. úr adta elő ; a szintén igen nehéz és terjedelmes szerepet elismerést érdemlő gonddal tanulmányozta s ennek következtében szabatos, korrekt játékával igen szép sikert aratott, néhol különösen — a szó teljes értelmében — valóságos routinual ját zott. Kabácy, akarom mondani Berki úr felesége i Cili, kitűnő ábrázolót talált Papp Margit kisasszonyban, kinek jeles tehetsege már általánosan elismert; még magok a műkedvelők, illetőleg a szereplők is teljes odaadással élvezték a kedves Ciliké remek játékát. Ormi Béla, fiatal ügyvéd, Berki Ákos barátja, Baudrexler I. úr volt, kiben a műkedvelők oly jele; erőt nyertek, hogy bármely szintársulatnak is becsületére válnék. Könnyedsége, biztos játéka, kitűnő alakítása s találó rögtönzései által teljesen meghóditóttá a közönséget, ki őt is, mint előbbi kedvenceit tapsviharral tüntette ki, s a második fel vonás elején szintén csinos nefelejts-bokrétát nyújtottak á,t neki is. Esztike, később Ormi Béla neje, Csorba Margit k. a. volt, ki szokott kedves naivságával ez estén L nagy sikert aratott. Szegfű urat, a házasulandó agglegényt, Koz m a L. úr szemé yesitette igen ügyesen s a szerephez mérten, hol mulattatva, hol hatás al játszott. Ugri Miskát, ja nagyzó ko- rnornikot, ki is játszhatta volna másj mint Orosz J ó z s e f, a műkedvelők kedvelt komikusa'? A kü'iőtio szeKppet eredeti felfogásával s jóizii humorával oly sikerrel adta elő, hogy a publikum folytonos derült-égben volt, s a felhangzó jóizü nevetés legszebb jutalma lehet. Katona J. urat szintén elismerés illeti, amennyiben kis szerepét oly jól töltötte be. Mindnyájan zajos tapsokban s lelkes éljenekben részesültek. Kár, hogy a közönség oly kevés érdeklődé t tanúsított e jótékonycélu előadás irányában, mivel bizony nagyon csekély számmal jelent meg, pedig azon egyesület, melynek kebeléből a szereplők nagy része való volt, a közönség irányában s bármiféle céljai előmozdítása érdekében mindig meghozta a maga áldozatját, nagyon szép lett volna tehát a \ iszonzás! F eltünőleg hiányzottak az uradalmi tisztviselők és i z r. polgártársaink; ellenben a honvédség tiszti karának elismeréssel kell adóznunk derék és jóindulatú magaviseletéért. Most pedig még egyszer köszönetét mondva derék műkedvelőinknek, kívánjuk, hogy folytonosan gyarapodjanak úgy számban, mint erőben, haladjanak ily nemes buzgalommal ezután is,úgy eljön az idő, midőn önelégülten tekinthetnek munkálkodásuk nemes gyümölcseire j egyszersmind kérjük, részeltessenek bennünket minél gyakrabban ily kellemes meglepetésben! Tekintetes szerkesztőség! Ila becses lapja, a „Munkácsi“ csakis e vidéken, azaz azon társadalmi körben olvastatnék, melynek tagjául tekintetni magamat szerencsésnek érzem: nem tartottam volna szükségesnek, hogy annak f. évi 19. számában „ahol a honvéd- tisztnek szállást nem adnak“ címmel ellenem megjelent közleményre válaszoljak.* Nem pedig azért, mert egyrészről azon meggyőződésben vagyok, mely szerint eme társadalmi kör egyáltalában nem úgy ösmer engem, bogy a csakis személyes ellenszenvből, vagy legkedvezőbb esetben tévedésből eredhető közlemény által számba adott nyilatkozatnak hitelt adna, másrészt, mert tekintve, hogy miután hadi kötelezettségemnek a közös hadseregben mint tartalékos altiszt már eleget tettem, s igy jelenben már inasam is a honvédség állományához tartozom, rólam azt feltételezni. bogy mint ilyen, egy honvéd törzstisztnek a szállást megtagadjam, egyenlő lenne azzal, hogy valaki józan eszemet kétségbe vonja. Nem lehetvén azonban a „Munkács“ összes olvasó-közönségénél ö ineretségben, nehogy annak * Ilyen tisztességes hangon irt-nyilatkozatnak mindenkor szívesen nyitunk tért a félreértések helyreigázitásc végett. Szeik, egy része is hallgatásomat beösinerésnek tekintse, érdekemben álltnak tartom a: ellenem a nyilvánosság terén odadobott eme vádra nyilatkozni. Ennek megcáfolására elegendő lenne magában véve is, épen azon sorozó-bizottság egyik tagjára, Krautil Károly in. kir. lionvédföhadnagy úr és barátomra hivatkoznom, ki igazolhatja, hogy én őt már jóval előbb személyesen meghívtam, bogy a sorozás alkalmával hozzám szálljon. Úgy hiszem e körülmény a vád valódiságát •teljesen kizárja. De hivatkozhatom a sorozó-bizottság többi köztiszteletben áll’» tagjai, illetve polgári elnök tekintetes Jobszthy Gyula alispán és Buzáth Károly szolgabiró urak:a, kik az ügy természeténél fogva indíttatva érezték magokat a dolgot in flagranti megvizsgálni, de a beszállásolás körüli eljárásnál jelenvoltak meghallgatása után, azon meggyőződésre jutván, hogy én sem a számba adott nyilatkozatot, sem ahoz hasonlót sehol nem tettem, napirendre tértek a kérdés felett s azt előttem is csak félreértésből eredetinek nyilvániták . Állott pedig a félreértés abban, hogy midőn a községi elöljáróság egyik tagja a beszállásolást teljesítő altisztekkel együtt nálam a sorozás előttJ napon déltájban megjelent, én azt mondáin neki, hogy miután a tiszti lakásban lévő vendégszoba, aznap még ott hivatalosan időzött Komka Ervin felügyelő és Sajler Vilmos urak által van elfoglalva, a beszállásolás csak úgy lehetséges, ha hozzám Krautil és Koós főhadnagy urak jönnek, kikről miit jó barátaimról hittem, hogy velem saját szerény szállásomat is szívesen megosztják. így történhetett aztán, hogy a jelenvolt altisztek, kik mint később érte ültem— egyenesen a honvédalezredes úr részére akartak szállást csinálni, a mondottakat úgy értelmezték, hogy én az alezredes urat nem akarom elfogadni, s lehet, hogy a dolgot igy is beszélték el, azonban hogy sem erről, sem átaIában arról, hogy hozzám közös hadseregbeli, vagy honvéd tiszturak lesznek-e elszállásolva? szó sem volt, s igy én a kérdéses nyilatkozatot nem is tehettem, azt a fennebb említettem vizsgálat tisztára kiderítette, s különben is nekem arról, hogy ki leend vendégem még akkor sem volt tudomásom, midőn a honvéd alezredes úr már tényleg beszállásoltatott az imént emlitett szobába, melyről már d. u. 2 óra tájban tudattam a községi bíróval, hogy rendelkezésre áll, s hogy mégis a nagy port vert álhir keletkezett, annak egyedüli oka, mikóp a véletlen úgy hozta magával, hogy az alezredes úr megérkezésekor gazdasági teendőkben távol lévén, estve lett megérkeztem után, épen azon idő alatt, midőn — nála tiszteletemet teendő — átöltözködtem, ő sétára ment ki, s e közben juthatott tudomására a ream költött nyilatkozat, mely fogadtatásának szerencséjétől megfosztott. Ami végül oly gyűlöletesen szememre hányt német voltomat illeti, valóban lehetetlen, hogy mélyen el ne szomorodjék lelkem afelett, hogy nem oly hosszú idő alatt, mint e hazában lakó, ennek nyelvét már elsajátítot tam, intézményeit, szabadságszerető lakóit tisztelni megtanultam, s velük úgy társadalmi, mint a közügyek terén szerény állásomhoz és tehetségemhez képest szívesen és őszintén közreműködtem, mégis ily fogadtatás és gyanúsításban részesülök! Midőn a tekintetes szerkesztőséget jelen nyilatkozatom szives közlésére felkérném, tisztelettel vagyok Szolyván, 1885. május hó 14-én. Alázatos szolgája Weisz Károly. Tisztelt szerkesztő ur! A „Munkács“ ápril hó 30-án megjelent számában a hírek rovatában „Ne tessék haragudni“ cimü közleményre, vagyis az izsnyétei himlő-esetre azt válaszolom, hogy ne tessék túlozni, s jobban értesült levelezőt tessék tartani.* Igaz, hogy a himlő Izsnyétén járványszerü- leg lépett fel, de az ujdonsági rovatban emlitett nagy szám, t. i. hogy 132 egyén volt himlőben, közülök 4 iskolás gyermek elhalt, lő meggyógyult anélkül, hogy hatósági intézkedés tétetett volna, kissé túlzott. Izsnyétén voltak és még igen soká lesznek kétségbeejtő egészségi viszonyok. A nagy himlőn kívül a veres himlő is járványszerüleg lépett fel, de ezen baj, ha az orvosi utasítás megtartatok, sohasem olyan veszedelmes, mint amaz, de mit tehet ott az orvosi tudomány, ahol maga a község egy posványfészek, hol a lakosok, a tisztaság iránt legkevesebb érzékkel sem bírnak, hová a nagy himlőt is más helyről (Gutrói) hozták be, hol a hirnlos beteget orvo i tilalom dacára az utcára sétálni viszik, s az orvosi rendelkezéssel szemben az mondják: „nem ér az orvos semmit, az isten az orvos“ stb. stb. * Úgy látszik, hogy levelezőnk meglehetősen volt értesülve, hogy baj volt és van, az épen a válaszból tűnik legjobban ki. A mulasztásra nézve lehet tévedés vagy félreértés, mert a hiba rendesen ott követtetilc el, ahol baj van. Különben kijelentjük, hogy a nyilatkozat íróját eljárásaiban lelkiösmeretes embernek ismerjük. Szerk,
