Munkács, 1885 (2. évfolyam, 10-52. szám)
1885-07-09 / 28. szám
Munkács, 1885. julius hó 9. 28. szám. II. évfolyam. T Hirdetési díj: Hivatalos hirdetéseknél : minden T egyes szó után i kr. Azonfelül ®> 4 bélyeg 30 kr. I <^> Kiemelt díszletük s körzettel el- Á látott hirdetményekért térmérték A ^ szerint, minden négyszög ctméter ^ után j kr. számit tátik. ^ f 1 ^ Állandó hirdetéseknél kedvez- a meny nyujtatik. Előfizetési felhívás. Lapunk egy évi pályafutása véget ért —■ s alulírottak az utolsó félévben a lapot anyagi áldozattal tartottuk fel, mert sokan vannak, kik szeretik a lapot olvasni, de előfizetni kissé kellemetlennek találják. Ha az év elejétől kezeltük volna a lap kiadását, hiszszük, hogy anyagi áldozatot nem kellett volna hoznunk, s reméljük, hogy mindazok, kik hátralékban vannak, átlátják, hogy nem rendes eljárás lapot előfizetés nélkül járatni, s hátralékaikat mielőbb beküldik. Eddigi eljárásunkat a pontos expeditió és lap megjelenésére vonatkozólag nagyon kevesen kifogásolták, s az okot nem itt, hanem a postákon találják meg, de meg a vidéki lapok az előfizető kezébe akkor kerülnek, mikor már a soron mindenki elolvasta. E számot az eddigi cimekre elküldjük, s aki megtartani nem hajlandó, szíveskedjék visszaküldeni, nehogy eddigi kiadásainkat még pótolni kelljen, ki pedig megtartja, mint előfizető fog tekintetni. Lapunk eddig is a társadalom érdekeit szolgálta, s ez iránytól ezután sem tér el. Az igazat mindenkinek megmondjuk ezután is. A közönségtől függ, hogy méltónak tartja-e e lapot az életre; ha igen, úgy kérjük e lap barátait, hogy előfizetéseiket megújítani, s arra ismerőseiket felhívni szíveskedjenek. Munkács, 1885. julius 1. Csomár István. Kozma László, szerk. kiadó. Magyar ipar. (K) A haladás első lépése s az általános műveltség nagyobbmérvü terjedésével az életszükségletek is szaporodtak, s az általános műveltség terjedése által a külföldi behozatal milliókkal növekedett hazánkban, minek természetes oka abban keresendő, hogy kézműiparunk messze elmaradt a külföldi mellett s a céhek jogaikra féltékenyen, szigorú szabályaikkal éles akadályt gördítettek a haladás elé, a középosztály még ma is tudományos pályára szánja gyermekét, a mesterségtől irtózik. Ismétlés vádja illethetne, ha azon igazság fejtegetésével untatnék olvasóinkat, hogy mint földművelő ország nem élhetünk meg, hanem ipart kell teremtenünk, mely minden izében nemzeti jellegű s teljesen magyar legyen. Egy pár buzgó egyén kezdeményezésére a magyar kormány kezébe vette az országos kiállítás ügyét, s ma már a budapesti városligetben szebbnél-szebb készítmények s ipartárgyak hirdetik, hogy az ipar terén is előre haladtunk, hogy van magyar ipar. Ezrenként vándorol a tömeg megnézni a fővárosban a kiállítást, s örömteljes megelégedéssel távozik onnan, sőt szomszédaink is a németek és csehek eljöttek, s egész elragadtatással beszélnek övéiknek rólunk, kiket eddig műveletlen keleti hordának néztek, s lapjaik hangja egészen megváltozva hirdeti, hogy megszűntünk már barbárok lenni, s úgy látszik, hogy barátságunk s közös államszer« kezetünk tetszeni kezd nekik. A magyar ipar emelésére már a 40-es években megindult a mozgalom s a honi védegyletek s első országos kiállítás e mozgalmak okozata volt. Később nehéz idők következtek s a jóravaló magyar iparos elmondhatta, hogy szertenézett s nem leié honát e hazában, s csak a kiegyezés után bekövetkezett korszakban kezdődött a magyar ipar megalapítása erős nemzeti irányban, nagy és heves rázkód- tatások közt, de ma már mint izmosodni kezdő nemzeti kultur tényező áll előttünk, várva tőlünk a pártolást és méltánylást. A mostani országos kiállítás eredménye csak akkor lesz hatásában is kedvező, ha nemcsak gyönyörködés céljából nézzük azt meg, hanem a szükségeseket megjegyezve, ezután hazai iparterméket veszünk és használunk. — Nem a dicséretek áradozó kifejezései, hanem a nagymérvű pártolás — a hazai termékek használata — teszik a kiállítás legszebb eredményét. Ha van az időnek valódi szüksége, úgy annak érzete többekkel közös, hisz ily szüksége volt a mi időnknek az orsz. kiállítás. Kik tehát e téren gondolatban, érzelemben rokonok, nyújtsák egymásnak jobbjaikat, hozzák meg adományaikat, egyesítsenek észt, munkát, akaratot, s a magyar ipar fel fog virágzani. Főuraink ne járjanak jövedelmeiket külföldre elkölteni, ne találjanak mindent jobbnak a hazai termékeknél, fedezzék szükségleteiket itthonról, a magyar ipart a virágzás magas fokára emelik. Osod-állsiozitols: . . . Csodálkoztok, hogy még vig is vagyok, Mikor oly sok bűbánatra az ok? — — Bubánatra, mely úgy nyomja szivem, Hogy ma-holnap — Meglássátok — tán még sírba viszen! — — Hát a Vezúv nem vidám-é olykor ? És méhében ki tudja, mint tombol! Hát a tenger nem sima-é gyakran ? S tán odalenn — Mély feneken élethalál-harcz van ! Vagy temetőn, — hol megkövült a bú' Hol minden gyász, minden oly szomorú — — Ha a tavasz elűzte a telet — Nem nő virág — Himes virág — a sirhantok felett ? ! — Tarnóczy Tivadar. A munkács-sztmiklósí uradalom a kiállításon. Budapest, 1885. junius 27. Dicséretére legyen mondva vidékünknek, hogy azon uradalmak között, melyek a kiállitásbn külön pavillonnal jelentek meg, a munkács-szt- miklósi uradalom egyik legkiválóbb helyet foglal el. A főbejárattól balra eső bejárat közelében, a mezőgazdasági csarnokkal szemben levő munkácsi uradalom pavillonja külső építési stylje és belső berendezése semmi kívánni valót sem hagynak hátra, ßoszantö kissé, hogy a kiállítás általános magyar jellege mellett, de a hazánkban külöm- ben is széles körben megindult örvendetes magyarosodás közepette épen a Rákócyak ősi birtokának pavillonjában itt-ott „Nachgefunden“ és egyéb német felírások szúrnak szemet, sőt még a „Randes-vous“ könyvben is az ékes germán rubrika föliratok közt cseh, vagy morva, vagy tudom is én miféle aáczióbeli nyelv ékeskedik.* No de tekintsünk el most ettől, s szenteljünk néhány sort az uradalom kiállításának, mely gazdagságánál fogva méltán vonhatja magára hazánk többi tájainak s a külföldi látogatóknak figyelmét. A pavillonba kényelmes lépcsőkön juthatunk be, s azonnal a főteremben találjuk magunkat, melytől jobbra és balra egy-egy mellékterembe vezető ajtó nyílik. Kezdjük a bálteremmel. E teremben a Mun* Günther uradalmi igazgatót dicséri az, kinek kedvenc ideája a Szlavia, meg talán a háta megett Umlautnak is van benne része. Szerk, kácstó! mintegy háromnegyed óra járásnyira fekvő frigyes falvai uradalmi vasgyár készítményei vannak bemutatva. A vasat szolgáltató bánya tudvalevőleg Hátmegen van, miután ott fa és vasérc bőviben található. A bányából kikerült és kiállított vasércek igen figyelemre méltók, miután közülök egy-egy 40;/„ vasat is tartalmaz. — Az előállítási eljárás fokozatosan van feltüntetve. Megjegyzendő ez alkalommal, hogy az egyes tárgycsoportok mintái a kiállításról hiányzanak, miután mintákul nagyrészt a gyár helyiségében készletben levő homok szolgál. A kiállításon e szerint csak a kész öntöttvas és kovácsolt vasáruk szemlólhetők, még pedig gazdag választékban. Jelesül közfigyelem tárgyaiul szolgálnak az öntött vasból való igen Ízléses különféle bútor- cikkek, kis szobrok, ostáblák, feszületek, tömérdek joujou és egyéb hasonló dolgok. Az öntött vasból való cikkeken kívül bemutat az uradalom kovácsolt vasból készült vasúti és gazdasági szerszámokat, melyekre jelenleg hallomásom szerint nagy súlyt fektetnek, miután nagy a kelendőségük. Ugyané teremben állitvák ki az uradalom területén előforduló kőzetfajok ; jelesül mészkövek, melyekből Paszikán meszet égetnek, timsót tartalmazó kőzetek, melyek Muzsaj köimyékén fordulnak elő, s melyekből az uradalom P,-Kerepecen gyárt kitűnő, a rómaival teljesen versenyképes timsót. Ha még a terem közepe táját elfoglaló gazdasági gépöntvényekre vetettünk nehány pillantást, a szögletek felé fordul figyelmünk, hol a Társadalmai-, gazdasági-, ssépir odaírni h-etilap. »Munkács város hivatalos hirdetéseinek« a „munkácsi szinügy-gyámolitö-, és a munkácsi önkéntes tűzoltó-egyesületeknek“ közlönye. Minden a lap szellemi részét illető közlemények a „Munkács" szerkesztőségéhez; előfizetési, hirdetési dijak és közlemények a kiadóhoz küldendők.
