Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 15. 1669-1674 (Budapest, 1892)

29. fejezet: 1669-1674 - Törvények és okiratok

Budán semmi kedvességét nem mondja az uraimnak, én bizony uram tőle semmi seriumot nem tanulhatok, min­den boldogsága bizony abban áll fáradságának, hogy eleget adtak enni s innya. Isten Kegyelmeddel. Kegyelmed kész szolgája Bánfti Dénes. P. S. írásom közbe érkezek Keresztessi uram levele, írja, az debreczeniek postán mentenek be. hogy az Barkóczi hada igen megfelesedvén. Szoboszlához szállott. Majtinnál is gyülekeznek, és hogy az pasa is ki akarna szállani, mi lesz belőle. Isten tudja, addig kevergenek. öszvevesznek. Ide is ismét fenyegetőznek az ebek az dézma dolga végett, én már teljességgel eluntam az vélek való bajoskodást. 20. Tekintetes uram, bizodalmas uram patronusom. Uramnak Kgldnek engedelmességgel való szolgálato­mat ajánlom. Bizonyos dolgokról írtam volt Kgldnek. és ezen inclusa is volt levelemben, kikre recepisséjét nem vévén, kivánom tudni, jutott-e Kgld kezéhez. Most generalis gyű­lések van az mi magyarinknak Csatárban, az hova mlgos fejedelem kgls urunk ő nga az nemességnek nékem írta levelebéli ajánlott kegyelmességéből tött oblatióját. in specie az levelet az indusával együtt megküldvén, I brik Pál uram­tól tudósította, mit végeznek, mint veszik az ő nga kegyel­mességét, reménlem, azt meg nem értik. Az elmúlt héten 80 lovas katona az beszerményi strá­zsál levágván insperato, mind az felső had reájok találván, tizet ezekben levágtak, négyet elvittek elevenen. Barkóczi uram azon nap esvén nagy betegségben, teg­napelőtt vitték [brányban, szavát is alig vehették; 21. prae­sentis ide 18 német jött és 57 horvát, azelőtt is jöttek, hol 5 hol 6, hol 4, ezek eljönnének sokan, ha volna fejek, pén­zek. urok és mit adni nékiek. Xemessáni uramot mondják, megjött az portáról, ki azt beszéli, az lengyel követet felkaftányozták. az rablót visszahívatták; az eperjesi vásárról jöttek is azt mondják, az lengyeleknek nagy kedvek van az békességhez. Itt ilyen jót is hallottam. Kgld Szuhai Mátyás uramot is hivatta, hogy az kijövetelrűl consultálja, kit adjon isten ; még Szuhai uram itt volt. csak addig is jobbat remélhetett ember, ki i^ expertus és bátor ember, azt nolle velle meg kell vallani, hadviselő, rendelő magyar hasonló nincsen hozzája, csak

Next

/
Thumbnails
Contents