Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 14. 1664-1669 (Budapest, 1889)

Pótlék

vaj volt, most nyolcz forintot veszen és nyolez itcze vajat, ezenkivől hadi pínzt négy forintot, mégis négyet kivánnak ajándékot, kér ezenkivől minden embertől egy-egy berbécset, Karand. Melyet ugyan gyulai Ibraliany iszpabia bír, ennek is mindenekben kétszeri adaját öregbítette. Tulka. Szolnokban lakó Memliet bék. Annakelőtte volt sanczok íl. 60, immáran egyszer is másszor is annyira felverték, elsőben verték nyolczvan forintra, most utolszor éppen százhetven forintra verték fel. Azonkivől kocsipínz, hadra való pínz, nyargaló pínz, birságnak soksága. Azonkivől négy nest bőr, négy lasnak, a ki annakelőtte soha nem volt, úgy anynyira, hogy immár szintén el kely pusztúlni miatta. Zaránd vármegyében levő faluimnak török miatt való sok bántód ások. Talpas nevő falumot bírja Tömösváron lakozó Hason iszpaja. Elsőben való sanczok volt hatvan forint, de immár egyszer is másszor is, egyik török urok, másik is annyira felverték, hogy szintén száztíz forintra verték fel, azonkivől kocsipínz, nyargalópínz, hadipínz, birságpínzt vesznek sokat rajtok, csak kocsipínzt is minden emberen két-két forintot, minden kijövésiben nyargalópínzt tizenkét forintot, a tallért penig százhuszonöt pínzben veszik el, az póturát harmadfél pínzben. Tótfalú nevő falumot birja Gyulán lakó Memhet aga, az is sanczban is tartanája, azonkivől heti szerre is úgy elveti őköt, mindennemű bírsággal szintén úgy vesztegeti őköt, azokat is. Párákon nevő falumot birja Gyulán lakó Szalu aga, az is szintén az szerint cselekeszik minden dolgokban, mint az többi, sőt peniglen az ki nagyobb dolog, az jobbágyokat alácsalogatják, alászöktetik, egy-két jobbágy az faluban marad, azon éppen az sanczot mind megveszik, amazokat meg külön szolgáltatja, az ki ott közel hozzá vagyon, az egész hódoltságot két-három török feljárja, az kinek dolgát nem szereti, kötözve beviszi, ott erősen megsanczoltatja, úgy bocsátja ki.