Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 14. 1664-1669 (Budapest, 1889)

Pótlék

Tamani, Roksini, Feltót, bék számára vagyon, az békségnek gyakran változások miatt, mindenik feljebb-feljebb veri mindenben az előbbi igaz sanczokat. Az császár adója azelőtt kettő volt, most négy, ezenkivől meddő tehenet kivánnak, az hol egy volt, most kettőt kivánnak, tallért százhuszonöt pínzben veszik el, az póturát két pínzben, az garast három pínzben. Ezeket penig az emingek szedik az császár számára. így cselekesznek, innét alászöktetik az szegény embert s felkeresi az ura, oda alá földet ad neki, ha csak egy jobbágy is marad itt az jószágon, azon épen mind császár adaját, iszpajáét megveszi, mely miatt egynéhány hely el is pusztáit; mind urunk ő ngának s mind az szegény nemes embernek nagy kárt tesznek, ember halálért fl. 80 s száz forintot is elvesznek. Mikor Jenőben török lakott is, olyan szabadon az havasalját nem járták sokan is, mint most kettő-három, csak úgy szolgáltatnak az szegénységgel, az mint akarnak. Az sanczos jószágban penig, kik magok szabad akaratjok szerént vclek megsummáltak, mivel semmi egyébbel nincsenek az egy summánál, úgy mint panadiak, aranyágiak, kasmiriak, kasaiak, szent-mártoniak, az török urunk elszökteti őket, és soha addig vissza nem szállítja, míg ismét felire nem engedem neki, az mint szabad akaratjok szerint velem megsummáltak ; ha mely jószágomból ismét jobbágyom elszökvén, marhája avagy búzája marad, mingyárást magok számokra mind elviszik, az melyik fele magyar részre való volna, mégis ők fenyegetődnek. Yanczod, Bojt és Szigeti nevű faluknak adajakat minden esztendőben feljebb verik, és felettébb való exactiókkal sanyargatják. Tenk e. Domokos Menyhárt, Sárossi Gergely hitek szerint vallják. Négy esztendővel ezelőtt adtunk negyvenöt forintot Szolnokban Memliet agának, azután ötven forintra verték, az póturát csak harmadfél pínzben veszik el, azután hatvan forintra verte, immár az két esztendőben nyolczvan forintra verte sanczunkat, úgy annyira, ha szebben nem fog hozzánk, elpusztulunk ; az vajat is két itcze héán két annyira verte. Tavaly is, kocsipínznek mondja, ő erővel, hatalommal négy forintot vett rajtunk. Az császár adaja is két forint volt azelőtt, most negyven pínzzel verte feljebb; még egy török vagyon rabságban, annak sanczában két tallért kér rajtunk. Bék ajándékját is egy forintot vett, most húsz pínzzel verte feljebb, azelőtt egy nyolczas diót adtunk, most egy zsákkal veszen