Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 14. 1664-1669 (Budapest, 1889)

Pótlék

forintból járt ki az császár adója is, most azt is külön sza­kasztotta, hat forintot veszen érette azért is. Most meg ismét huszonöt forinttal többet kér rajtunk; beküldtük ugyan, de nem tudjuk, ha beveszi-e az előtti mód szerint, avagy nem. Nyár szeg h. Mikiié Mátyás Bálintffy uram jobbágya annorum 50, Stancz Demeter annorum 30 hitek szerint így vallják. Eddig nyolcz forint volt sanczunk, nyolcz itcze vaj Panczy iszpajá­túl, mostna immár tíz forintra verte, két forinttal többre és két itcze vajjal többre. B a n cl a r o z ó. Péter János Török István jobbágya annorum 47, Triff János an. 40, Torma Mihály an. 55, hitek után így vallanak. Yagyon húsz esztendeje, hogy az török elrabla bennünket, öt kecskében szegődtünk elsőben meg az törökkel, hon hat forintra, hon hétre ment; most huszonöt forintra ütötte san­czunkat és húsz itcze vajra, szolgálatra is másfél esztendeje csak, hogy hajt bennünket, ki miatt elpusztúl az falú, nem volt azelőtt ennyi sanczoltatása. el nem állhatjuk semmiképpen, mert maga jű ki, úgy hajt bennünket. Az sancz felett oly hat sze­kér ház talpat vitet velünk, kit az marháink nem bírnak, csak veszekedünk vele. Az póturát csak két pínzben veszi be. Csá­szár adója is eddig négy forint volt csak, most immár tizen­három forintra ment fel és egy tallérra. Yérbírságot is ők vesznek rajtunk, csak kéket mutat is megveszi rajtunk az vér­bírságot. Azon esküttette meg az bírót, hogy ha csak feddőd­nek is egymással, megmondja az törököknek, mert ha meg nem mondja, holt számba vereti az bírót. Az hadban menvén, akkor is egy forintot vett rajtunk. Tavai is az szerint, holott nem ment az hadban, holt ember árváin is egy-egy tehenet veszen. M o c s o 1 y a. Sztoni Tamás Thörök István szabadosa an. 40, jura­tus fassus. Mikor Bethlen Gábor urunk ő felsége másod­szor felmene Magyarországban, akkor rablá el falunkat az török, hetven embert vitt el, ötöt vágatott az falunkban le. Az puszta levén az föld, kért elsőben rajtunk két meddő tehenet és egy lasnokat, azután lassan-lassan gerendákat kért rajtunk, azután tíz forintra verte, azután tizenöt forintra és

Next

/
Thumbnails
Contents