Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 14. 1664-1669 (Budapest, 1889)
Pótlék
nevekedik. Ebez járul az is, liogy mivel az hódoltságon minden faluk bizonyos számú itcze vajat is adnak az török uraknak, megtartják úgy vagyon az itcze számban őket, de oly itczét hoznak magok az vaj megmérésre, hogy egy itcze három budai itczét is teszen ; de ezelőtt minden bódolt helyeken az budai itczével vették be az olyan vajat. Az mely faluknak az hódoltságon bántódások vagyon, ezek azok. Hitek szerint így vallottak az török bírák anno 1645. 22. S e p tembris, Varadini, comitatus Bihar. Székelytelek. Gyulai Miklós székelyteleki Gargócz uram jobbágya annorum 53, juratus, examinatus fassus est: Dienes Benedek is Körösi uram bírája annorum 79, hiti szerint vallja. Ennekelőtte húsz forint volt sanczunk, húsz szolnoki itcze vaj, egy kő só, egy tábla szappan, két szák (sic) szilva, Panczy iszpajának ennyit adtunk; most immár annyira ment, szolnoki Beker iszpaja reánk jővén, elsőben akkor többet nem ígérvén neki, negyedik éjjel reánk jővén gyulai törökökkel, Bencze .Tánost reggel két lóval elvitte Gyulára, utána mentünk az embernek, ott oztán Beker iszpaja harminczöt forintra verte sanczunkat és egy nest bőrre, az ki annakelőtte soha nem volt húsz forint felett. Szabó Farkas bíróságában tavaly azt mondotta, hogy az hadra megyen, tizenhárom tallérokat vőn rajtunk az sancz felett. Ugyan tavaly őszszel reánk jőve meg ismét ő, szekeret kérvén rajtunk az sancz felett, mi nem adánk szekeret, hanem nyolcz forintot vőn rajtunk és mint oda jár az pénz, harmadfél pénzben az póturát; sanczokon kivől, nem várván az sancznak idejét, azt mondá, hogy ő házat csináltat. holott Szent-György nap volt volna ideje. Ennekelőtte jóval is jött reánk, megvett tíz forintot rajtunk az sanczunkon feljűl, mint ő nálok jár az pénz. Ha meg nem orvosolják, mi elpusztúlunk. Fúrta. Dobozy Mihály annorum 33, és Szabó Péter annorum 50, furtai nemesemberek, jurati sunt in hunc modum. Az török urunk Haczy Házon Szolnokban. Ennekelőtte harmadik esztendővel volt az sanczunk tizenhét forint huszonöt pínz, itt az mint az pínz járt. Most immár ötven forintra verte, az póturát harmadfél pínzbe vévén. Azelőtt az tizenhét