Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 14. 1664-1669 (Budapest, 1889)

Pótlék

kettő. Item portapénzt is tall. 2 vesznek, ki ezelőtt nem volt. Kocsipénzt fl. 26 vött az tavali esztendőben rajtunk; az sem volt soha ezelőtt. Item ugyan tavaly egy Nagy Péter nevű embertől egy jó paripát vőn el egy pénz nékűl, az urunk szolnoki Umer iszpahia. M i h 1 ő. Ezelőtt fl. 32 volt sanczunk, tavaly 8 írttal vött többet és viszont 3 fttal, kit portapénznek nevez, de milyent ezelőtt soha nem adtunk, csak most szokták rajtunk exigálni. Az urunk Szolnokon lakó Mellemet aga. Kis-Hagymás gravaminái. Gyulán lakó Ibrahim iszpaia az urunk, és mi az falunkban csak ketten lakván, azelőtt sanczunk fl. 4 volt, itcze vaj 5, most immár egy falkátul fogva még annyival kezdette nevelni. Annakfelette mivel mi szegény nemes emberek vagyunk, egy jó lovacskát, hálát vagy hál nálunk, azt minden pénz nékűl elveszi, s fenyegetése miatt meg sem merészeljük tőle tartani. Orvényes-Bély vidékén. Ezelőtt mind császár adajával együtt sanczunk fl. 17 volt, most hadipénzzel s holmi illetlen exactiókkal, tizenkettődfél forinttal verte feljebb, szolnoki Húszain iszpaia. Bottfő. Ezelőtt 16 fl., 16 itcze vaj és két rókabőr, most 20 ftra verték; az császár adaját öt frttal nevelte, azonkivűl hadi pénzt fl. 7 vött rajtunk, s most 100 deszkát és két lasnakot is veszen, ki soha ezelőtt nem volt. Az vajat is négy itczével verte feljebb, mostani urunk Kender aga gyulai Memhet aga fia. Széság[iak] gravaminái. Urunk Ibraim iszpaia gyulai. Sanczunk ezelőtt minden emberen egy forint és egy-egy pint vaj volt, most az vaj és pénz is két annyira nőtt. Azonkivűl vágó tehenet kéván, deszkákat, gerendákat, és csak isten tudna mindeneket előszámlálni, a mire erőltetnek bennünket, úgy annyira, hogy immár kétszer is pusztáit el a falú. Item az magyar urunk is köztünk 29*