Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 13. 1661-1664 (Budapest, 1888)

Pótlék az Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. és 11. kötetéhez

múlt télben is emberi okoskodás Ítéleti szerint kézben szakadhatlan alkalmatosság mutatván magát az hazának megerősítésére : győzedelmes és hatalmas nemzeteknek hívásokra és erős hittel való kötelességekhez bíztunkban, istennek leginkább irgalmasságát remélvén, tanácsúi

1 híveinknek elsőben kötelességünk szerint hírré tevén, azután máramarosi gyűlésünkben az egész országgal közölvén, ő kgmek ellenmondása nélkül fegyvert fogtunk vala, melylyel egy ideig győzedelmeskedvén mind az hazafiaknak zúgolódása nélkül, azután az szerencse hátat fordítván s értvén kedvetlenségeket ő kknek, azon tanácsúi' híveinkkel tanácskozván, mint s mely úton hozhatnánk hadainkat kár nélkül hazánkba s éjjeli nappali jövéssel követtük is az utot, mely bátorságosbnak tetszett ő kknek. De az lengyeleknek elérkezések és más nemzetekből álló társainknak mellőlünk elszökéséből kitetszik, hogy az emberi okosság haszontalan, s minden szorgalmatosságnak igen gyönge pais az az magosságbeli kézből reánk lőtt nyílnak megtompítására. Jóllehet az lengyeleknek fegyverétől is hadainknak bátorságát értettük, felette való igérettételünkkel is szerezni nem nehezteltük. Azonban 26. Julii későn estve az tatárok elöljáróinak az lengyel táborra elérkezéseket értvén, Kemény János és Kornis Ferencz, Petki István és cancellarius uramékkal és több böcsöletes híveinkkel, kiket előtalálhattunk ilyen szoros állapatban (mivel az setétség miatt senkinek szállását bizonyoson nem tudhattuk) tanácskozván, az tetszék ő kknek, hogy az mi személyünk jelenléte senkinek oltalmára és segétségére nem szolgálhatna, sőt kénesünknek nagy valóságát képtelenül és hihetetlenül meghaladó híre gerjesztené inkább az tatár chámnak pénzt szomjúhozó kívánságát, és csak azért reá jönne hadainkra. Ellenben pedig megértvén magunknak hazánkban való jövésünket, tartana attól, hogy az portától el ne idegenedjenek s kevesebb summával megengeszteltetnének tracta által. Mely hogy könnyebben véghez mehessen, sok adományunkkal s igérettételünkkel is hadaink mellett hadtunk egy tatárúi tudó és velek isméretes lengyel urat, (Sópia lapszélen) melyet magunk személyünk mellé rendeltek vala az hethmanyok s minthogy pedig sokaknak is, az tábor nagyobb részének megbágyadt és fáradt lovai miatt lehetetlen volt siető utunkban velünk elérkezni, azoknak az feljebb megírt mód szerint való gondjok viselésére rendeltük vala Sebessi Miklós és Domokos Tomás uramékot; a kiknek pedig lovai bírták az utot, azoknak eljöveteleket nem ellenzenők. 27. Julii hajnalban az egész had rendkiűl felülvén, azonban Kemény János uramnak tetszék, hogy ő keglme maga