Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)
26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok
hogy az közönséges békességet egy értelemmel előmozdítják, sőt kifejezve oda jelettetik (sic !) egyikünk az másikunkhoz is addig tartozván ahhoz tartani magát, valameddig másféle barátom is ennek felbontására okot nem ád. Immár ha jó lelkiismerettel megvizsgáltatik az közönséges békesség, nem elémozdíttatik ott a hun a portához tartozó országok ellen való fegyverfogás végeztetik. Annakfelette kik javainkat törvény kiül praedálják, feleséginket, gyermekinket háborgatják, azokkal való unióra nem vagyunk kötelesek. Az haza megmaradását és az fényes porta nehézségének lecsendesedését mi szívünk szerént kívánnók s kívánjuk is, melynek látható jele, hogy ellene való fegyverfogásban másokkal nem egyezhettünk, azért is károsíttattunk javainkban, szenvedünk személyünkben. Micsoda modalitást és útat mutat az nemes ország mind az haza megmaradásában s mind az portának utolsó veszedelmünkre felgerjedt haragjának lecsendesítésében öremest értjük s az nemes országgal együtt minden lehető és hazánk megtartására hasznas útakat teljes tehetségünkkel követjük is, csakhogy az nemes ország igen előtte viselje, az minemő dolgokkal nem csendesíttetik, hanem ingereltetik az fényes porta nehézsége, azokat eltávoztassa, ne öntse olajjal az tüzet. Szükséges arról is gondolkodni az nemes országnak, oly dolgok felől végezzen, melyek felől való törekedésre az hazafiai közzűl az fényes portára be merjenek menni, neveztessenek meg is kik lesznek, mert félő, hogy végezés után kiki elkezdi magát vonni annak az követségnek becsöletitől. Illik arról is gondolkodni, hogy ha az fenyegetőzések szerint az derék török és tatár erő hazánkra indul, avagy bejő és akkor eszünkben kezdjük venni, hogy nem leszen ellenek állásra való ereje az orságnak, ki fog császár vagy fővezér személye eleiben bátorságoson menni kegyelem nyerésre, mert ha valakik személyekre való tekéntetből nem adatik kegyelem, félő végsőképpen el ne veszszen ez haza. Hogyha isten rendkíül rajtunk nem könyörül (melyről ígíretünk nincsen), bizony reá fog ez szoros állapotra ez nyomorult haza jutni, melyre magunkon kiül az két Oláhországoknak pusztítása elegedendő példa. Az fényes portától előnkben rendeltetett s tőlünk bevett fejedelmet (melyről az portát is tudósítottuk) hova tegyük, igen meg kell gondolni, mert ha parancsolatjára tőlünk választatott fejedelem mellől való elállásáért, kinek hozzá folyamodásáért és bemenetéléért kiváltképpen való kegyelmét igérte, mint császár maga kezeárása alatt költ levelében kitetszik, sokkal inkább eljő, kimozdult útjában lévén.