Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)
26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok
elébbi fejedelem, az ki egy paraszt embertől küldvén ide az budai vezérhez ő nagyságához levelet, vádol bennünköt az országra felvetett summát felszedtük volna, egyébáránt is Kegyelmeteket húztuk, vontuk nyomorgattuk volna. írja azt is, csak egy pénz ára kárt is hadaival Erdélyben Kegyelmeteknek nem tött, ajánlja az portához való hívségét, mely levélnek continentiáját ez levelünkben includált párból Kegyelmetek megértheti. Ugyan annak igazságtalansága felől maga tehet bizonyságot, holott Kegyelmetek jól tudja, az felvetett summának percipiálására maga rendelte bizonyos atyjokfiait, kiktől hogy számot vegyen, immár országúi concludált is róla. Elébbi fejedelem hadainak bejöveteli is löttek-e károsok, nem-e ? tegyenek bizonyságot azok az tartományok az kikre kitérjedett ereje. De ezt ebben hagyván szükségeseknek itíljük tudósítsuk Kegyelmeteket, mi karban legyen mostan szegény hazánknak állapotja. Sokak tudhatják Kegyelmetek közül mihelyt elébbi fejedelemnek Erdély ellen való igyekezetit értettük, egynéhány ízben találtuk meg segétségnek küldése felől elsőbben az budai vezért ő nagyságát, melyet, miért nem küldött ide érkezésünkig okát nem tudhattuk, hanem az budai vezér ő nagysága maga jelenté meg, hogy mihelyt az segétség kérés felől való levelünk érkezett az fővezérnek éjjel-nappal tudtára adta, de onnét olyan válasz adatott, ha szintén elébbi fejedelem Erdély ellen bejő is, semmi segétséget ne adjon, mert mind Kegyelmetek országúi, s mind mi tökélletlenkedünk, elébbi fejedelemmel értünk egyet, csak az török segétségét akarjuk megtréfálni, hanem maga nem késik, igen sietséggel kijő, látja az tavalyi állapoton nem tanúit Erdély, de jobban megtanítja. Ebből Kegyelmetek esziben veheti minémű közel volt országostól az végső veszedelemhez, ha isten titkos tanácsából nem indított volna fel bennünköt az bejövésre. Istennek szent neve legyen áldott, bejövésiinkkel az dolog külömb karban állattatott, megesmérvén ez az hatalmas nemzet az fényes portához való tökéletes hűségünköt. Úgy vagyon tudakozták igen nagy szorgalmatossággal, ha országúi Kegyelmetek az fényes portához való hűséget megtartotta, mi annak az oka az porta ellenségivel megharczolni nem akartak? Bizonyoson ott is jut elméjék: Kegyelmetek országúi volna vétkes abban, hogy az ellenségnek nem resistált, mely itíleteket, hogyha mi is erősítettünk volna, úgy is rettenetes romlás találta volna országúi Kegyelmeteket; de annak csak gondolásától is isten bennünköt oltalmazzon, sőt bizonyságot tettünk arról, közönségesen országúi Kegyelmeteket azzal senki nem vádolhatja méltán. Igaz dolog mind az elmúlt télen, ben lévén Haczi Musztafa bég ő kegyelme Kegyelmetek között, mind pediglen