Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

országokbéli ártatlanoknak szenvedései: mindazonáltal, ha ugyancsak az ártatlanok nyomorgatását tette fel Nagyságod szándékában, ottan csak azoknak, kiket Nagyságod ártalmasoknak tart (valóban penig azok is igen ártatlanok), hadna békét, de úgy látjuk, azoknak is szintén ógy nem kedvez, mint az ártatlanoknak. Vérének mellettünk való kiomlását ajánlja, melyet mi Nagyságodtól soha is nem kívántunk, azt siratjuk mi mostan is, hogy vérrel kczdé Nagyságod tartani ez hazát, melyet békességgel s engedelemmel könnyen megoltalmazhatott volna, jól lehet a magáét nemcsak kiontásátúl, de cseppenéstűl is valóban kiméllé, még azoktól is, a kiknek nagy assecuratióval ígírte vala, kik is vérrel, nem engedelmességgel akarván magokat oltalmazni, szájokban esék keserű ízi velünk együtt. Jószágában való kárvallásáért el akar bennünket veszteni s vérével kínál. Átokkal, írja Nagyságod, nem kívánja szegény hazánk romlását, ki kételkedik ebben ? Ugyanis 6 vagy 7 ezer jobbágyot bírván benne, ha megengedné az fényes porta, ily nagy kárával hogy effectuálná, kiváltképpen látván, hogy fejedelemségét nem bírhatja. Ha istennek átkát el akarja kerülni Nagyságod, nem az maga hasznáért szánjon bennünket, mert azt akárki is megcselekszi. Akkor mutatja meg Nagyságod igaz keresztyénségét, mikor ez haza megmaradásáért nagy kárával seui gondol. Ezt Nagyságod eleitűi fogván gyakran szokta mondani, kívántatik már egyszer valaha, hitesse el nemcsak velünk, hanem az egész keresztyén világgal. Vegyen ottan példát bárcsak némely pogány fejedelmektűi, kik nemcsak károkat, de életeket semminek tartották hazájok megmaradásáért. Nagy keserűségünkre volt, eddig is vérrel bővségesen kínált Nagyságod bennünket, Nagyságod azonban nemzetünknek legszebb, virágzóbb részét tatár kezében ejtvén, egészlen való kiszabadítására is az feljebb való írás szerint 30 vagy 40 ezer talléránál több nem volt. Az keresztyénségnek is regulája nem az, hogy világi becsületéig éljen ember, hanem lelkiisméretének tisztaságáig, mely nem néz világi kárvallásra vagy becsületre, hanem egyedül az istenben való szent szeretetre s maga megalázására. És noha Nagyságod láttatik élete felett vigyázni becsületére, mindazonáltal értünk mi oly üdőt ország hadaival két ízben is, oda hadta az becsületet s életét megtartotta, hol szaladással s hol jó idején való elköltözéssel. Kérjük azért Nagyságodat még is keresztyéni synceritással továbbra is, ne itgyekezzék veszedelmünkre, alázza meg inkább magát az felséges istennek kezei alatt, szűnjék meg is ingerelni ő felségét. Im az úristen az ő híveinek mind sóhajtásokat megszámlálta, s könyhullatásokat tömlőjében szedte,