Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)
26. fejezet: 1657-1660 - VIII. 1659. máj. 24—jún. 15. Szászsebesi országgyűlés
teit is: de az ő és a Báthory Zsófia leveleit visszavetették, mert »a mi Erdélyországunk hűséges rendeinek« voltak czímezve. Máj. 30-án válaszoltak AVesselényinek a rendekhez intézett feleletére, s pontonként czáfolták szemrehányásait.*) Máj. 31-én az új budai basa »Szejdi Achmed leveleit olvasák, de a pünkösdi ünnepekre való előkészület miatt a gyűlést elhalaszták. J ún. 1 -én pünkösdöt ünnepelték s az isteni tiszteletek bevégzése után elhatározták, hogy a budai vezérnek mennél elébb válaszoljanak s a váradi főkapitányt válaszszák meg. Másnap, jún. 2-án már fel is eskették Haller Gábort s eancellárrá megválaszták Bethlen Jánost, ki aztán másnap (jún. 3-án) le is tette az esküt. Az e napi tanácskozást egy, a Rákóczy-pártiak ellen hozott törvénynyel kezdék meg, melylyel az ő párthíveinek az országba-járást teljesen eltilták s ez articulusnak pátens alakjában kihirdetését elhatározák, egy bizottságot küldvén ki a szövegezésre, meghagyván ennek, hogy másnap korán reggel 2) a fejedelmi palotában a tanácsurakkal együtt megjelenjen. Híre járt, hogy Kemény Ferencz a tatár ldiánnál atyja számára a fejedelemséget sürgeti: elhatározták vád alá helyezését. A bizottság, mely Ugrón Gábor számadását a porta contentatiójára ez ideig befolyt adókról 3) megvizsgálta, jelentésével hasonlag ez nap készült el. Jún. 4-én helybenhagyták a R ákóczy-pártiak ellen alkotott pátens szövegét. Ebenit a váradi kapitányságból visszahívták s elhatározták, hogy a fejváltság díja a portai sarczhoz csatoltassék. Aztán bizottságot küldtek ki, mely számba vegye, hogy a taxa szigorú behajtásából mekkora összeget lehetne összehozni ? .Jún. 5-én Ebeni helyére Bíilogh Mátét választák meg váradi alkapitánynyá s tanácsurakká, a fejedelem ajánlatára, Kapi Györgyöt és Ebeni Ferenczet, kik jún. 6-án le is tették az esküt. Ez nap került szóba az országos pecsétek ügye s elhatározák: hogy miután nagy fogyatkozással látják, hogy bizonyos pecsétjük nincs, négy pecsétet készítsenek a három 3) L. Törvények és Okiratok XXVIII. b). 2) L. Törvények és Okiratok XXVIII. c). *) L. Törvények és Okiratok XXVIII. cl) e).