Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

s segedelmet nyújtani,de ha meggondolom mind idvözítőnk mondását, mind pedig a világnak megszokott természeti forgását, mindkettőben nyilván tapasztalom az kölcsön megadást. Szegény magyar nemzet, eleitől fogvást sokat köllött egymástól szenvedni, fenállván még most is magyar nemzetünk s hazánk, csaknem mindenik tizedik esztendőben s hetedikben nemes Erdélyországból nemzetünk nemzetünkre támadván, füstölgő iiszögi s megböcsülhetetlen vérek kiontási s gyakor kedvünk ellen való látogatási s ragodományi, s ha már fertelmes idegen nép által vette s nemzetül veszszük talioját, Ktek bölcs írási szerint is bűnünk hozta ezt reánk, s méltán szenvedhetjük, méltó kérelni az nagy hatalmas istent, ha lehet, elégedjék meg egész nemzetül reánk bocsátott nagy csapásásával. M éntől többet nézek az Kitek írásában s igen bölcsen feltalált discursusában, mind annál nagyobb nagyobb kétségre hozó rettentéseket látok hazánk s nemzetünk veszedelmére. Az elmúlt s megtörtént dolgot csak előhozni is fájdalom s keserves szívszomorítás, s azmint látom az egész keresztyén magyar világnak utolsó veszedelme csaknem galléra megett lévén, most is nem annak remediumjáról (kérvén igen nagy szeretettel Kiteket coníidens írásomról megbocsásson), hanem maga ártatlansága világosításával mások causalásában fáradoz. Senki pediglen biró nem lehet, s az dolgot méltán nem ventilálhatja kiben légyen az vétek, hanemha mind az vádlónak, mind az mentőnek hallaná az ember kimondott mondókájának bizonyítását tehetne az ember étéletet, s abban is nem egyebet hanem nagy szívek idegenétését látom, az ki nem utolsó toldalékja az hazának veszedelmének egész nemzetül. Micsoda ok vitte, avagy vezérlette az pogányt Ktek országa romlására, láttam, s csaknem unalommal is sokszor olvastam mind az mlgos Rákóczi György fejedeleni ő klme s mind az nemes Erdélyországa ellen az töröknek feltett színes praetensióját, s akármint rostálja vizsgálja tökéletes lélekkel bíró ember, ok nem ok, de az Kitek s egész nemzetünk között lévő egyenetlenség nyitotta kapuját az ő alkalmatosságának, szokása lévén az pogánnak sem bitivel sem semmivel nem gondolván, az mikor idejét látja rabol, pusztít és prédál. De boldogtalan régen practicált török útját vájjon már megszünteti-e valaha? Adná isten, fele farka kin lévén, utánna veszedelmével ne experiálja látó szándékát s derekát. Örökké az volt az ottomány nemzetnek hasznos és megcsalhatatlan practicája, valamikor az keresztyénségnek egyenetlenségét, s helyes idejét látta, kénesét, értékjét s eszét arra fordította, épen gördítvén megütközésre való láb ütő kövét az keresz-