Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

tyénség közé, látván egymás ellen feldühödt mérges egyetlenségünket, akkor szolgával urát, országot s híveit urokkal s urokat híveivel öszveveszteni igyekezett s igyekezik, s azáltal magunk fogaival magunk saját testét rágatja, szaggattatja, s fogyattatja maga hasa telésével. Ha fazekunkban nyúlt az ottomány nemzet, ez veszedelmes s megcsalhatatlan practicájival ront s silyeszt bennünket nem érzenénk is, csak az mostani forraló lator szándékja is hitelétűi az pogánnak elidegenétvén készült practicája ellen, omnibus privatis sepositis. serkent az igaz magyarság is bennünket, azmint Kitek csak az mostani bölcs írása szerént is megismerhet; midőn az mgos Rákóczi György erdélyi fejedelemmel ő kimével nagy assecuratiók alatt mindkét részről (ha meg nem csalatom) végezvén Várad s az több erősségek kibocsátása felől égért condítióit, már az nemes ország részéről megállatni az török nem engedi, azzal mit akar vak az a ki nem látja. Megizelítette ő kincses Erdélynek mézzel, tejjel folyó hasznos zsírját, s tovább is akarja élni úgy látom (kire isten ne segétse) az magyar nemzet között nagyobb diffidentiát s konkolyt hint, tek. nemes Erdélyországának kimondott parolájában gáncsot csinált, szíveket, elméket egymástól idegenít, azzal útat nyes Váradnak Jenő után való praeda kapására; mostan színes praetextust tészen, s Váradot csak elfoglalja több erősségekkel, s azzal meggyengétvén, s még ennél is nagyobi) lankadtságra juttatván igyefogyottságunkat nemzetül, jaj s csak nagy jaj nemzetünknek. Buda Landorfejérvár vezérség alá példájával Erdélyt s magyar nemzetünket ne vonja. Nem az hát az oka, hogy két vármegyében had fogadtatott, hogy klmes királyunkban vetett reménység biztatása hozta volna veszedelmét hazánknak, hanem Babylon tornyához hasonló értetlen, egymást nem értő, ellenkező, érégykező, nemzetünk köziben jött kóborló, rágalmazó, egymást gyalázó, s isten tudná előszámlálni, micsoda czégéres vétkekben leledző bűnnek büntettetése. Bölcs és mlgos írását az nemes Erdélyországnak ha ponderálom: magyarságának tiszta s gyenge voltát az időnek ha mostoha volta idegen birodalom alá vetette is, véletlen nemzetünk veszedelmét magárúi mindenképen vétkül lerázni kévánja. Ha azért non putaram hozta, már mint okos kára után tanult, látjuk szemünkkel s csaknem újjal tapasztaljuk rettenetes következő veszedelmét nemzetségestül hazánknak, sokszori megcsalt, ajánlotta csecséinek ne higyjünk az ottomany nemzetnek. Vegyünk példát, ne csak névvel viselvén az magyar nevet, hanem elejinktől vett chataraktával folytatott vérünkkel hazánk szabadságát, magyar nemzetnek hírét, nevét, s noha keserű, de halál kostolásával is oltalmaz-