Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

szerint, hogy a mi boldogtalanságunk felől keserves panaszunkat ne kelletett volna mostani alkalmatossággal édes nemzetünknek eleiben terjesztenünk. De tudván azt (uoha istennek úgy tetszett, hogy ez mi atyánkfiaival nemes Magyarországgal mostan egy korona alatt ne lehessünk), mindazáltal egy nemzet és a magyar birodalomnak nem kicsiny része vagyunk, látván azt is ez mi mostani veszedelmeskedésiinkkel az egész magyar nemzetnek nagy romlása következhetik : mind ezekre nézve nem mulathattuk el, ez protestatiónkkal az egész magyar nemzetet ártatlan szenvedésünknek megesmerésére és egész nemzetünkre közelgető veszedelmének megelőzésére fel nem serkentenünk. Tudjuk azt, voltanak oly vádlóink, azkik minden rendekkel el akarták hitetni, valami romlás talált ez egynehány esztendőben bennünket, nem egyéb, hanem a magunk nyughatatlankodása és egyenetlenségünk volna oka, melyet az istennek szent színe előtt tagadui merünk jó lélekkel, mert mi sem az mi atyánkfiaira Magyarországra, sem Lengyelországra nem mentünk volna soha, ha kedvünk ellen, mintegy nyakonkötve nem vitettünk volna, mostanában is nem egyébért gerjedett haragra ellenünk a porta, hanem hogy elébbi fejedelmünk ő nagysága ellen való parancsolatinak az ő kívánsága szerint nem engedtünk. Az hát az oka, nem mi, ezeknek az veszedelmes állapotoknak, azki keresztyén szomszédink ellen való felfegyverkezésével az hatalmas török nemzetet provocálta. Kik ellen nem lévén elégséges ereje, mostan sem szűnik meg ő nagysága azt a hatalmas nemzetet újabbújabb cselekedetivel búsítani, mert annak kedve ellen Magyarországnak Erdélyhez tartozó részeit máig is kezénél tartja, melyeknek kezünkhöz való bocsátása felöl midőn sok esedezésünkkel megtaláltuk volna, kérvén azon ne provocálja mégis tovább az egész magyar nemzetnek romlására azt az hatalmas nemzetet, odabocsátott atyánkfiai minden haszon nélkül tértek hozzánk vissza, nyilván jelentvén ő nagysága megkeményedésére nagy alkalmatosság lön Szatmár és Szabolcs vármegyének kezénél léte, melyekben gyűjtvén és tartván hadait, és annak híre kimenvén az török nemzet közé, immár annyira felindúlt, hogy ha isten ingyen való irgalmasságából meg nem gátolja, félő az egész magyar nemzet ellen nagy készülettel nemsokára ki kezd jőni. Mert az mint értésünkre vagyon, immár az ásiai rebelliót lecsendesítette, húszezer jancsár Drinápolyban kiküldetett, Nándorfejérvárnál az Duna hídját csinálni kezdték, portárúi közinkben érkezett mind vezérek s mind magunk ottle'vő atyánkfiainak leveleinek continentiája egy nyomon czéloz arra, Rákóczy György fejedelem ő nagysága persequálására az fővezér kiindúlna, forog igen emlékezetben azon levelekben Váradnak állapotja is tudakozván szorgalmatosan az fővezér miért az mostani kegyelmes urunk eddig kezéhez nem vette, holott mikor tavalyi esztendőben ő meg akarta venni, assecurálta volt ő nagysága arra, csak meg ne szállja, Várad Erdélyhez tartja az hűséget. Erre nézve kitül isten szent fiáért oltalmazzon) igen méltán félhetünk attúl, Vá-