Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

X. 1659 j an. 9—16. Barcsay és Rákóczy levelezése Várad és a Részek kibocsátása ügyében kezdett alkudozásokról. a) 1659. jan. 9. Barcsay levele Rákóczyhoz. Hogy isten Nagyságodnak mindennemű dolgait boldo­gítsa s jó egésséges hoszszú élettel megáldja, szívből kívánom. Az Nagyságod Szakmárt költ méltóságos levelét, Kapi uram s Bik Sándor uramék megadván, szóval való izenetét is ugyan ő kegyelmek által megértettem. En, látja isten szívemet, valami én rajtam áll, az Nagyságod dolgainak helyreállatásában, tiszta szívvel forgolódom, de mit tehetek, ha ez mostani cselekedetemnek híre így kicserdűle, melynek is mind Nagyságod az oka, mert eleget esedezém Nagyságod­nak, vonja el magát, azt az hitván helyet Yáradot az hajdú­sággal együtt kezibűl bocsássa ki, az országra ne írogasson, hanem titkon küldözzön gyakorlatossággal hozzám ; de Nagy­ságod semmi intésinmek, Írásomnak helyt nem ada, Nagysá­god megkeményíté magát, s úgy látom az Nagyságod s az én fejedelemségem miatt végképen elromol ez az szegény haza. Nagyságodnak azért mégis esedezem, szánja meg az egész kereszténységet, szánja meg kedvekereső felségét, egyetlen egy szülött fiát, s vonja el magát, bocsássa ki az partiumot az ott való erősséggel s hajdúsággal: hiszem istent, az Nagyságod állapotját véghez vivén, az homagium letételekben is Nagysá­godot tevén fel czélúl, velem együtt az Nagyságod hívségére redeálnak. Az én személyemet pedig az mi nézi, abban Nagyságod tökélletesen megnyugodjék, mindjárást az fejede­lemségnek renunciálok, csak Nagyságod dolgait állíthassa jó karban, mert én az mostani fejedelemségemet elébbeni csen­des életemen mingyárt elcserélem. Az ide való állapotokról Nagyságodot Kapi uramék voltaképpen tudósíthatják, ő kegyelmek forogván az orság között, én velem az Nagyságod levelét az ország nem is köz­lötte. Tartsa meg isten Nagyságodot jó egésségben. Datum ex Deés die 9. Januarii anno 1659. Nagyságodnak tökélletes jót kivánó szolgája Barcsay Ákos mp.

Next

/
Thumbnails
Contents