Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 12. 1658-1661 (Budapest, 1887)

26. fejezet: 1657-1660 - Törvények és okiratok

mint megírtuk, az szerént cselekedjetek, és ha kik néktek engedelmesek nem akarnak lenni, írjátok meg nekünk, ma­gunk fejünkkel oda megyünk, és őket megbüntetjük, mert addig nyugodalmatok nem leszen, míg az adót meg nem külditek. Jóakaró apátok s barátotok Jenei Ali passa. Ehhez csatolva a fővezér levelének másolata: Fővezér levele az jenei passához. Méltóságos passa, nekünk fiunk, atyai köszöntésünk után tudtodra adjuk etc. Most az jenei vitézekre való gond­viselésünkre bizonyos renddel küldöttünk levelet s ezzel együtt ez jóakaró levelünket is. Reméljük, ha veszitek ez levelünket, szorgalmatosok lesztek az jobbágyoknak megőrizésében s gondjok viselésében s az vitézeket hogy az végekben zabolán tartjátok. Mi fiunk (lelkünk), mikor erdélyi fejedelmet tettünk, azt az summát s adót, melyet ígért akkor, mind ez ideig sem küldötte meg, hanem sok különböző hazugsággal jár, amint nekünk konakcsi passánk Haszon aga s többen is mondot­ták. így ha ez levelünk hozzátok elérkezik, ő hozzá embere­teket s leveleteket is kell (kül)denetek az summa s adó felől, s utolsó vála(sz)át meg kell értenetek s nekünk értésünkre adnotok, hogy tudjunk mi is mind(járt) az szerént cseleked­nünk. Ha az ígért summát és adót megküldeni halasztja, dor­gálhassuk meg őket minden kétség nélkül bizonynyal. Azonban tenéked minden vitézeket egybe kell gyűjte­ned s jó rendben tartanod, s senkinek valahová elmenni meg ne engedd, legyenek az várban készen; és ti éjjel-nappal sze­mesek levén, az álmot ki kell vetnetek szemetekből s igen-igen vigyáznotok, és hogy az szegénységen semmi hamisságot ne cselekedjetek, hanem jól oltalmazzátok őket. Az mely remén­ségünk az ti liűségtekben volt, azért csináltunk tikteket azok­ban az végekben őrzőnek. így kell azért nektek is csele­kednetek s hatalmas császárunk kedve keresésében munkál­kodnotok. Jóakaró barátod Mehemet passa. (Egykorú másolatok a gróf Lázárok medgyesfalvi kávában.)

Next

/
Thumbnails
Contents