Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 11. 1649-1658 (Budapest, 1886)

25. fejezet: 1657-1658 - Törvények és okiratok

csak az, hogy elhitte valóságoson, hogy mind az keresztyénségnek, mind az magyarságnak nagyobb hasznára, javára van az Nagyságod országlása Erdélyben másokénál; melyre nézve mind evedzővel, vitorlával annak megerősítésére igyekezik. Búsúl azon, az császár távol lévén, szembe nem beszélhet ő felségével; valamit pedig irás által agái, az a deputatus .bécsi urak eleibe jővén, azok mind idegeny színt és magyarázatot adnak az dolognak, s jó véget nem nyerhet. Ugyan nevet is ada némelyiknek, az ki tueálja azt az áruló dragumánt, mely az fővezér mellett van mostan, ki is nem utolsóbb oka az vezér mostani dühösködésének. Fogadá ő nagysága, hogy ő felségét isten Bécsbe hozván, maga is nem szánja egynéhány úttal való fáradságát, és szemben beszélléssel előmozdítja az Nagyságod igyét. Irt ugyan ő felségének, és 3-a Augusti Frankfurtban kellett érkezni levelének, az választ is naponként reménli. Abban megírta, hogyha ő felségének vagy módja, vagy akaratja nem volt az Nagyságod megsegítésére, nem is kellett volna bíztatni, jó idein tudott volna mind Nagyságod és Erdély is gondot viselni maga állapotjára, és nem vonta volna magára az veszedelmet. Azt is beszéllé, hogy az ő felsége residensit hivatta volt az fővezér; mondotta: mi köze az uradnak Jenőhez, Erdélyhez, és az két vármegyéhez ? látom, csak garázdát keres velem ; azért írd meg: ím Jenőt elveszem, Erdélyt is megveszem valaha, három esztendeig benne lakom; Rákóczyt pedig s fiát birodalmába ha béfogadja, rámegyek s kivonszom akármely erősségből, ha minden tégla ezer jancsáromnak elveszésében fog is állani, de Jenőt megveszem. Az mint ezelőtt kéréstekre lehattam vala, hogy az velenczésekre birodalmatokon által nem megyek, oda is elmegyek. Erre való nézve maga censurája ő nagyságáé az, hogy bele kell involválódni ő felségének az törökkel való hadakozásba, ha csak defensive is. Offensive nem reménli ezekért ez okokért: 1. Mert az ő felsége német tanácsi igen szeretikaz nyugalmas életet, az magyar dolgokban sem peritusok. És most teljesedik bé az a régi mondás (azt mondja): »Olyak adnak az királynak tanácsot, Kik nem ették az alföldi kalácsot.« 2. Most ő felségének sok distractiói vadnak s naponkint szaporodnak. Az portugallusok győzedelmeskednek az spanyolon ; Belgiumban az francus és ánglus egynéhány városit megvötték és többeket is obsideáltak. Az mi nagyobb, most Frank-