Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)

23. fejezet: 1637-1648 - IV. 1639. maj. 1—20. A fehérvári országgyűlés

elhunyt bibornok levele, melyben biztosítottak, hogy a törököt nem fogják ellenem ingerelni. De ki tette azt? kérdé Bercsényi tettetve, mintha nem tudná, hogy Rákóczy Esterházy! érti Rákóczy pedig nem felelt erre semmit. A kihallgatás végén megemlíté Rákóczy, hogy válaszát a császárhoz azonnal megkapja s kérte őt, hogy ezzel hala­déktalanul siessen vissza. Némi habozás után belenyugodott Bercsényi, ki négy nap múlva csakugyan vissza indúlt. Ezt az időt is arra használta fel. hogy Rákóczy terveiről, czélzatairól megbízható értesüléseket szerezzen, s több oldalra intézett tu­dakozódások után csakugyan meggyőződött, hogy Rákóczy készülődik. Szerette ugyan hinni, hogy daczára ennek a feje­delem ez évben a két oláh vajda versenygése miatt nem fog táborba szállhatni 2): de ez igen kevéssé volt megnyugtató, midőn Rákóczy roszakaróinak megbüntetését annyi szívósság­gal követelte. A mire Bercsényi épített, az a versenygés a két oláh vajda közt, csakugyan meg volt. A múlt évi compositió daczára újra kitört az. Máté követe épen a gyűlés alatt maj. 13-án 3) érkezett Fejérvárra azon hírrel, hogy Lupul ismét készülődik, 16, 17 ezer tatár jött országa határára s ezekkel és a törökkel Havaselvét meg akarja támadni. Hírt hoztak arról is, hogy Lupul maj. 14-én fiát mint kezest a portára küldé 4) s tudni akarák, hogy tán ennek, tán öcscsének fogják adni a havaselvi vajdaságot. 5) De ha Rákóczy készülődött, s tény, hogy készülődött. ®) ') L. Törv. és Okiratok XXII b) c) ») L. Törv. és Okiratok XXII. d) ») Haller 56. 4) Bercsényi jelentése i. h. B) Lásd Levelek és Okiratok : 549., 554., 555. 11. Rétliy jelentéseit. »Nem kell elhinni, hogy az Lupul fia ide jött volna ; az háznál is vagyon nekem oly emberem, ki őrizője az háznak, tudná az.« Jul. 9-iki jelentése. S 15-ről irja, hogy Lupul fia átjárt ugyan a Noagh havason, de fürdőbe ment, »egyik keze, mondják hogy elesett.* Nem őtet, hanem öcscsét akarja havaselvi vajdává tenni. c) Egy egész sereg s intézkedés igazolja azt. A prot. urak Írogattak leveleket hozzá, hogy jöjjön segélyökre, mert elnyomatnak. Balassa András már marc. 26-ról írt neki, igen melegen, s Lubomirszky jun. 3-ról

Next

/
Thumbnails
Contents