Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)
23. fejezet: 1637-1648 - III. 1638. jul. 1—20. A deési terminus
A szombatos és unitárius ügy ezzel ez úttal be volt fejezve : az elsők mondhatni teljesen ki voltak irtva, s a kikhez nem fértek, azok csak titokban rejtezhettek, a két évtized alatt hozott törvények szigorú végrehajtása által. Az utóbbiakat Rákóczy még azután is szigorú felügyelet alatt tartotta s különösen egyházi könyveiket censura alá vetette.*) Hatalmuk megtört: a mit sem a Báthoryak, sem Básta nem tudtak kivinni, azt Rákóczy erélye végrehajtá: s e felekezet rá nézve megszűnt politikailag félelmes lenni. S erre nagy szüksége is volt, Mert mindaddig, míg attól kelle tartania, hogy a portán hizlalt Székely Mózest az országban levő hitsorsosai gyámolítják, actió ja nem szorítkozhatott egyébre, mint arra, hogy magát ezek ellen megvédje, s hogy minden olyan factort, melyet ellene fel lehetne használni, megbénítson. S ez idő szerint még két ilyen factorral kelle számolnia, a portával és Lupul vajdával. Differential a portával a miatt voltak, mert ez a két várat, Erdőhegyet és Szarvast építteté, Lupullal pedig a Mikes fiúk miatt, kitől ő ezek kiadását, a mint Moldvába szöktek, azonnal kérte de ki azt egyenesen megtagadta. 2) Lupullal szemben természetes szövetségese Máté volt, a havaseli vajda, kit a moldvai ismét fenyegetett. Épen ezt a körülményt használta fel Rákóczy arra, liogy kiadja a táborba szállási parancsot; ; í) mivel a két vajda készülődik, lehetetlen neki is tétlenül nézni ezt. Valóban pedig ő arra gondolt, hogy ennek a két várnak építését fegyveres hatalommal is meg fogja — ha diplomácziai utón nem sikerűi — gátlani. 4) Maga pedig, hogy közelebb legyen a fenyegetett ') L. Törvények és Okiratok XV. g) B) Lásd Levelek és Okiratok 524., 527. n) Lásd Törv. és Okiratok XVI. 4) Lásd Kassai jun. 16-iki levelét Rákóczyhoz Török-Magyarkori Allamokmánytár III. 16. 1. Még a nádor is abban a bitben volt, hogy Mátét akarja megsegítni. L. Kismarton aug. 21-iki lev., melyben Eszterliázy Miklós nádor biztosítja a királyt, hogy az erdélyi fejedelem nem üthet be ez évbe ő ílge birtokaiba, mert a törökkel még nem intézett el mindent. Egyébiránt is vannak ott (t. i. Erdélyben) megbízottai mind ő flgének, mind pedig neki, a kiktől megtudná az igazat, hogy a dologban volna valami. Rákóczy megbízott szolgája, Czernel György irta, hogy a