Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 10. 1637-1648 (Budapest, 1884)

23. fejezet: 1637-1648 - II. 1638. apr. 23—maj. 16. Fehérvári országgyűlés

Az unitáriusok Kolosvártt három nemzetiséghez tartoz­tak : magyarok, szászok és lengyelek voltak. A főconsistorium 1632. sept. 2-án határozatot hozott, hogy jövőre csak magyar választathatik püspökké. J) Ez üszköt dobott közükbe : mert a más két nemzet azt magára nézve sérelmesnek tartotta. De ez mint belügy nem nyújthatott alkalmat országos beavatkozásra: az, mi erre jogos alapot szolgáltatott, az dogmájuk kérdése volt. Az unitaria vallást az 1571-iki országgyűlés tette a más bevett hárommal egyenjoguvá: hitczikkelyeit az 1579-iki :111a­pítá meg, a »consensus ministrorum« alapján. Ez szabta meg, hogy meddig mehetnek. De ezt az alapot már Dávid sem fo­gadta el — ő martyrjává lett meggyőződésének. Újítók azután is találkoztak s ha ezek a törvényes formákat megtartották, nem lehetett hozzájok férni. Ha pedig feltünőleg megsértették, mint a zsidózók. kik disznóhúst nem ettek, s a szombatot ünne­pelték, önkényt kihívták a törvény szigorát. A nagyobb rész azonban nem ment eddig, de mégis letért a consensus ministro­rum alapjáról, tagadván Krisztus istenségét, sőt ez az újítás annyira átalánossá lett, hogy ha valaki a törvényes alaphoz ragaszkodott, azt tartották újítónak. 2) Bizonynyal nem hitbuzgalomból, hanem hogy az 1636-ki püspök választás alkalmával szenvedett bukást megboszúlja, vádolta be a magyarúl nem tudó Ravius — Szőrös — Mátyás a szász unitáriusok papja, a szász és lengyel unitáriusokkal egyesülve a magyar püspököt: Beke Dánielt Rákóczy előtt, hogy ő nem követi az unitárius liitczikkeket. 3) Rákóczy ennek alapján meghagyta Bekének, hogy zsinaton írassa össze hit­czikkeiket s azokat a közelebbi országgyűlésen mutassa be. Minthogy pedig mindazon felekezetek, melyek az unitá­riusok kebeléből kiváltak s magok a zsidózók is, a világgal szemben unitariusokúl gerálták magukat, ezek ügyét érdemlege­') Székely Sándor Az unit. vallás tört.. 134. 2) Segesváry Bálintnál olvassuk : »Szőrös Mátyás pap ecscse Sző­1-ös András, Kerekes Péter pk. új sectát indítnak« 215. 1. Már pedig Székely S. 137. írja, Ráv Mátyás, Bekét s a többieket mint újítókat jelen­tette fel Rákóczynak. 8) Székely S. 137. Segesváry Bálint 216 a. jegyzetben. ERDÉLYI ORSZÁGOY. EMLÉKEK. X. K. 2

Next

/
Thumbnails
Contents