Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)

22. fejezet: 1631-1637 - Levelek és okiratok

soktúl, hanem a mi tetszésünkből írt osztán Bethlen Istvánnak egy szép pirongató és intő levelet, az kinek mását régen nem láttam, bizony méltó volna kinyomtatásra. Míg én visszatértem Bécsből, addig Budárúl válasz is jött az ő nagysága levelére Bethlen Istvántól, arra is az mit írt, olvasta előttem az páriáját, az igen szép levél, ott bezzeg eliben adta, hogy a maga szeméből vesse ki elsőben Bethlen az gerendát, és azután kereskedjék az más ember szemében való szálkán. Elsőben is így kezdé el szavát, soha az áruló lator vén kurafiához nem hittem volna, hogy ilyen nagy bátorságot vénségére merjen próbálni; sok discursusa és velünk való beszélgetési után mondá, hogy örömest írna ő felségének, és az mi kegyelmes urunk dolgát promoveálná, de idő nap előtt nem lehet mindaddig is valameddig ő felsége ő nagyságának azokat értésére nem adja, mert tudja, hogy ő felsége mindjárt ő nagyságának értésére adja és opinióját fogja kívánni, akkor abban meg nem fogyatkozunk, de interim ír mind ő felségének, mind cancellarius uramnak, hogy mennél hamarébb expeditusok lehessünk. Mi megmondottuk, hogy mint az mi kegyelmes urunknak jóakarójának, addig Pozsonyból ki nem megyünk, míg mind az császárnak szóló levélnek mását, mind az mi kegyelmes urunk kívánságát szóval ő nagyságának nem declaráljuk; azt mondá, hogy örömest érti, de mivel estve felé vagyon, nem tartóztat, hanem igen jó reggel szembe leszen velünk, és örömest hallja és érti, az maga tetszését is addálja, és informál bennünket maga is. Azt is találám mondani, nagyságos uram, mi felénk az vulgus olyan értelemben vagyon, majd magunk is megütköztünk benne, hogy Bethlen István magátúl ezt nem próbálta volna, hanem ha császár urunk ő felsége nem is, de vagy Nagyságod, avagy palatínus uram tetszéséből, annuentiájából avagy bíztatásából cselekedte, mivel az ónodi katonák is azért nem mertek bele kapni, azt gondolták, hogy vagy ő felsége, avagy Nagyságtok hírével vagyon az dolog. Erre ő nagysága így felele : Mi tagadás benne, édes Csérnél uram, bizony mint ilyen véletlen dolgon magam is sokat gondolkodtam, és szintén palatínus urammal együtt voltam az mikor egy levele érkezék Bethlen Istvánnak mind én hozzám, mind palatínus uramnak ti át és menyét jószágával együtt eommendálja; ugyan igen serio kérdém ő kegyelmétől, ha ebben az mostani Bethlen dolgában nem értett-é valamit, én előttem ugyan igen tagadá sok szókkal és declaratiókkal etc. ezek között sok több discursusok is voltak, mi elmenénk ő nagyságától jó éjszakát vévén, hogy jó reggel ismét meglátogatjuk. Minekelőtte reggel bementünk volna, egy főember szolgáját küldé hozzám ő nagysága, melytől ilyen szóval izene,