Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 9. 1629-1637 (Budapest, 1883)
22. fejezet: 1631-1637 - Levelek és okiratok
IG32. Áru. 23 — Ii. 277 luit-e maga nemzete között jó hírt, nevet, posteritásinak is ígérhet-e más állapatot annál, az mint ő kegme másokéval cselekedett, avagy hazája is mit köszönhet meg ő kegmének, ha annak szabadságát, törvényét nem igyekezi úgy folyásában bocsátani s azt kiszolgáltatni, az mint kellene és kévántatnék summus justitiariustól, nem kellene ő kegmének arra nézni az tisztben praedecessori közül ki mint viselte magát, hanem hazájának szabadságát (ki már bizony igen meg kezdett szállani) hozná jobb állapatra, agonizáló voltából emelné ki s r hadna olyan jó hírt, nevet magának, gyermekinek tekéntetet. Ugy vagyon, bizony szép dolog embernek ura előtt való kedvessége, nagy bátorság tárházának teli volta, dicsekedésre méltó sok jó akaróinak száma, messze kiterjesztő s nagy dolgokat felvizsgáló elméjével híres lenni, gyermekinek is felserdült virágzó idejével magát gyönyörködtetni s nagy rakott várait szemlélni, az becsület tetejének halmán ülni, hatalmasságát rettegni, de mind ezeknél rövideden kimondván, nagyobb jó, üdvösségesebb is hazájának, nemzetének szereteti, annak szabadságának igazán való oltalmazása és kiszolgáltatása, kiről az pogány poéta is azt mondja: duJce est pro patria tuori; hát mi is keresztének, kik üdvösségünket is az igazságnak követése és hazánk nemzetünk szabadságának oltalmazása által is várhatjuk, kövessük azt az miért miben üdvösségünk, jó hírünk, nevünk és minden jónk be vagyon foglalva. Segíthetnénk is ebben egymásnak, mi az hatalmas császár fényes tekinteti előtt, ő kegme az feiges római császár előtt, magunk között egyesek lévén, tökéletesen confidentiát viselvén egymáshoz, ennek az szegény marokni megmaradott magyar nemzetnek, hazánknak megmaradásában oly őrállók lehetnénk, mint régenten Kómában az toronbeli mesterséggel felépíttetett feladó, ki mindjárt csendített, mihentest valamely ország Róma veszedelmére ingyen csak tanácskozott is, magunknak is pedig úgy ígérhetünk securitást, ez dologban hasznos fáradozást, ha egyesek leszünk, mert noha mi is recognoscáljuk, volna szükségünk az őkegmével való egyességre, de ha római császárnak ő felgének szerencséjének mostani meghanyatlott állapatjára tekéntünk, bizony úgy vizsgáljuk, ő kegmének az mivelünk való egyességre nagyobb szüksége volna, holott ha az az ő feige szerencséje mégis tovább fogna hanyatlani, semmi idegen nemzetben bizodalmát nem vethetné, hatalmas császár portájára nem mehetne, mert annak mindenkor ellene tusakodott, ha német közé menne ő kegme, mit adtak azért Forgách Zsigmond uramnak, Bocskay idejében Turzó Györgynek, egyéb magyar uraknak, ez elmúlt nem régi üdőben magának ő kegmének Pálffi István uramnak, Bosnyák uramnak s többeknek ; magunk országában is ha az