Szilágyi Sándor szerk.: Erdélyi Országgyűlési Emlékek 8. 1621-1629 (Budapest, 1882)

20. fejezet: 1622-1629 - Törvények és irományok

ni s Puskás, Andr eae Forgacli, An dr. Gombos et An dr. Kovácsi expedita. 1. Nem kételkedvén vitéz biveinknek, jámbor szolgáinknak minekünk tartozó hűségekben, hogy az isten tiszteletinek megbántását, igaz hitünknek üldözését, sok keresztyén felebarátinknak az ausztriai fejedelmektől hitekben, vallásokban, minden szabadságokban való megnyomoríttatások és sokaknak számkivetésben üzettetések, nekiek is mint keresztyén embereknek (kik arról gondolkodni tudnak) keserves és fájdalmas nem volna. 2. Mi pedig, kik ifjúságunktól fogva serényben inkább forgolódni, fáradni nem igyekeztünk, mint az isten tiszteletinek és anya sz. egyházában való híveinek ótalmazásában s annak gyarapodásában, hazánknak, nemzetünknek minden szabadságinak őrzésében, magunk becsületinek megtartásában. Ez volt fő oka kétszeri hadra indulatunknak, és noha mind az kétszer római császárral megbékéllettünk bizonyos conditiók alatt, nem néztük az magunk kárait, sok éjjeli nappali nyughatatlanságinkkal, minden értékünknek elköltésével nem godolván, igyekeztünk az magyar nemzetnek békességét szabadságival együtt helyére állatni, melyet noha végben vittünk vala, mindazáltal azt csakhamar kezdék felbontogatni. Mert az mi hazánk Erdélországa mindazoltától fogva, hogy külön és szabados fejedelemség, alákölt szabadságának legfőbbik része az volt, hogy magának fejedelmet szabadosan választhasson, mikor az fejedelem meghal, német császár rajta ne kapdosson és semmi igazságát hozzá ne mondja. Erről és az több conditiókról is erős hitlevelet adott császár; de mikor az török császárral való tractában volnának az német részéről való commissariusok, mi is commissariusinkat oda küldtük volt, hogy az magyar nemzet szabadságira is magunk személye ellen való tractájokra vigyázzanak; és mikor Erdélországa felől az mi commissáriusink kévánták, hogy az német császárral való végzésünket az két császár tractáj ában beírassák, hogy sem német, sem török semmi közit külömben hozzá ne mondja, hanem abban az állapatban maradjon, az melyben 80 esztendőtől fogva volt eddig. Mely kévánságunkat, mikor az mostani palatínus meghallotta volna, azontól felugrott és azt mondta, hogysem mint articulusban en(ged)jék íratni, inkább készebbek az tractát félben hagyni, (mert) Érdélhez az római császár nagy igazságát tartja; (miko)ron tovább vitatták volna az mi commissáriusink ez (dolgot) és szemére vetették, hogy az császárral való vége(zés) ellen szól, kinek nem kellenék lenni, mert azzal az. . . (bo)mol fel, megboszankodott és azt mondta, hogy . . . nagyobbat mond s ezt mondta: az